Hirdetés

Öt évig tartott, de végre kilépett a korai hozzáférésből a Quake Champions

|

Az id Software nem siette el, fél évtizeden keresztül teszteltette a közösséggel az ingyenesen játszható multiplayer FPS-t.

Hirdetés

2017. augusztus 22-én vált először elérhetővé a Bethesda és az id Software multiplayer FPS-e, a Quake III Arena nyomdokain haladó Quake Champions. Azelőtt utoljára 2005-ben bővült fő epizóddal a sorozat, akkor az izgalmas sci-fi kampánnyal felvértezett Quake 4-nek örülhettünk. Ezt követte két év lemaradással az Enemy Territory: Quake Wars spin-off, amelyet sajnos azóta is úgy kezel a kiadó, mintha nem is létezne.

E rövid kitérő után kanyarodjunk vissza a mind tartalom, mind funkciók tekintetében hiányosan elrajtolt Quake Championshoz, amin az elmúlt években annak dacára is dolgozgatott az id Software, hogy közben leginkább a Doom: Eternal foglalta le a stúdió erőforrásait.

Hirdetés

Ugyan a játéknak ennyi idő alatt sem sikerült egy erős bázist kiépítenie, még annak ellenére sem, hogy Doom Slayer és B.J. Blazkowicz is csatlakozott a bulihoz, a közeljövőben akár kedvező fordulat is bekövetkezhet, hiszen most már hivatalosan is megjelent a Quake Champions főverziója. Tekintettel arra, hogy a lövölde eddig inkább pozitív értékeléseket kapott, okkal reménykedhetnek a Bethesdánál, hogy további játékosokat tudnak magukhoz édesgetni, és a régi motorosoknak is kedvük támad visszatérni.

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


A Quake Champions jelenleg csak a Steamen játszható, hamarosan azonban a Microsoft Store-ból is letölthető lesz.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)