Hirdetés

Régóta követelt kaszt érkezik a Baldur's Gate 3-ba sok más újdonság mellett

|

A mostani az utolsó nagy frissítés a Larian szerepjátékának megjelenése előtt.

Hirdetés

Amennyiben minden terv szerint alakul, 2023 augusztusában végre beérik a Larian munkája, és lezárulhat a Baldur's Gate 3 életének korai hozzáféréses szakasza. Időközben a támogatott platformok közül kihullott a Stadia, bár ez nem a fejlesztőkön múlott, hanem a Google-ön, amely a streaming platform kinyírása mellett döntött. Így tehát első körben kizárólag PC-n élhetjük majd át a monumentális kalandot, amelynek részesévé válik két legendás útitársunk is a korábbi epizódokból, a fél-elf druida, Jaheira, valamint az ütődött rashemeni kósza, a Boo nevű miniatűr óriás űrhörcsögét babusgató Minsc (őt Matt Mercer szinkronizálja a Critical Role-ból)

A játékos által indított karakter (aki lehet előregyártott, vagy szabadon generált) akaratán kívül gazdatestévé válik egy illithid parazitának, és ha nem akar ő maga is idővel az agynyúzók egyikévé válni (ily módon szaporodnak), akkor bizony sürgősen megoldást kell találnia problémájára, még akkor is, ha az egyetlen kiút egy paktum a Kilenc Pokol egyik nagy hatalmú ördögével. 

Hirdetés

A valós időben zajló, ám bármikor megállítható harcokat körökre osztott megoldásra cserélő játék 2020 októbere óta elérhető korai hozzáférésben, azóta számos nagyobb frissítést kapott, amelyek többek között a választható fajok és kasztok számát növelték. Utóbbiak közül viszont egészen mostanáig hiányzott a paladin. Ha egy paplovag mellett kötelezzük el magunkat, két eskü közül választhatunk: az Oath of the Ancient útjára lépve a természetes világ megőrzése a cél, és képessé válunk társainkat gyógyítani. Ezzel szemben az Oath of Devotion az igazság és a rend védelmét helyezi előtérbe, és a sebek összeforrasztása helyett a szent erővel átitatott támadó aura lesz az ezen az ösvényen járó paladin elsődleges képessége.

Adott egy harmadik út is, méghozzá az esküszegőké. Ehhez elég szembemenni hitünk tanaival, ami egy sor új képességgel, dialógusopcióval és sztorielágazással jár, na meg persze néhány hátrányos következménnyel is. Első hallásra érdekesnek és kipróbálásra érdemesnek tűnik az Oathbreaker alkaszt.

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


Az említett frissítés 5-ösre emeli az elérhető maximális szintet, így új varázslatokhoz és erőkhöz férünk hozzá, a varázslók például kedvenc poénjukat is elsüthetik végre: a tűzlabdát. Ugyancsak hasznos lehet a repülés varázslat, ami összecsapások során és harcon kívül is bevethető. Emellett változik a reakciórendszer, ami azt jelenti, hogy a játékos adott helyzetben úgy is dönthet, hogy nem él a kínálkozó lehetőséggel és nem indít támadást, amikor az ellenfél új pozíciója elfoglalásához kénytelen-kelletlen átsétál az orra előtt.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)