Hirdetés

Remekül haladt a Jade Empire 2 fejlesztése, amikor elkaszálták

|

Mark Darrah 23 éves szolgálat után most kitálalt egyik szeretett projektjéről.

Hirdetés

Darrah legutóbb a Dragon Age 4 producereként szolgált, egészen 2020 decemberéig, amikor is otthagyta a BioWare-t. Jelenleg a "memories_and_lessons" című YouTube sorozatán dolgozik, melynek részeiben korábbi projektjeiről mesél, többek között a meghiúsult a Jade Empire folytatásról is.

A BioWare 2005-ös csodájáról sokan megfeledkeznek, mert az épp kifutó Xbox utolsó évében jelent meg, ráadásul nem sokkal később érkeztek a Dragon Age és Mass Effect játékok, azok pedig teljesen új megvilágításba helyezték a stúdiót.

Hirdetés

Mark Darrah elmondása szerint a Jade Empire 2 egy szimpla folytatásnak indult. Néhány évvel a játék "valódi" befejezése után vette volna fel a fonalat, így az alapfelállásában nagy változások nem történtek volna. A projekt akkor kezdett átalakulni, amikor a csapat a Mass Effect miatt az Unreal motorral ismerekedett. Ez a Jade Empire 2-re is hatással volt, ami végül jelentős stílusváltást eredményezett.

Az átalakult projekt több száz évvel a Jade Empire "Sacrifice" (vagyis a "rossz") befejezése után vette volna fel a történet fonalát egy modern világban, amelyben a mágiahasználatot sokáig elnyomták, de most az elzárt erők fel-feltörnek. Egy vészhelyzeti egység tagját alakítottuk volna, akinek célja a mágiakitörések kivizsgálása és eredetük felderítése lett volna.

A projekt új neve Revolver lett, és ugyan egyre távolabb került a Jade Empire gyökereitől, Darrah elmondása szerint nagyon izgalmas történetmesélési lehetőségeket rejtett. Ekkor jött az EA, és az egész a kukába került.

A kiadó szerette volna kicsit összehúzni a BioWare méretét, és mind a Mass Effect 2-nek, mind a Dragon Age: Originsnek szüksége volt az erősítésre. A Revolver csapat lett a megszorítások áldozata, és így a játék sosem készülhetett el. A projekt egyébként pont azután került kukába, hogy a csapat összerakott egy nagyon jól sikerült demót.

A GS már a TikTokon is vár

Hírek, érdekességek, tippek, ajánlók, unboxing, hardveres videók, minden, ami 1-2 percbe belefér. Kövess minket TikTokon is!

Egy kicsit sajnáljuk, hogy sosem játszhattunk a Revolver projekt végeredményével, de a halála megmentette a BioWare két legsikeresebb sorozatának legfontosabb darabjait. Ha így gondolunk a dologra, akkor egy fokkal elviselhetőbb a veszteség.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)