Hirdetés

Végre csak utolérte az xboxos Pentiment is a PS5-ös kiadást

|

Várni kellett rá, de csak kiköszörülték a csorbát a Pentiment fejlesztői.

Hirdetés

Nemrég mi is beszámoltunk arról, hogy sokkal jobban fut az Xbox játéka PlayStation 5-ön, mint Series konzolokon, vagyis a PS5-ös Pentiment bizony már képes a 120fps-re, míg a zöldek vasain ezt nem lehet kisajtolni a játékból. Már akkor igyekezett mindenkit megnyugtatni Josh Sawyer, a Pentiment projektvezetője az X-en/Twitteren, és elmondta, hogy idővel, egészen konkrétan a következő frissítéssel ezt orvosolni fogják.

Nos, nem kellett tovább várni, megérkezett az új patch az xboxos Pentimenthez, és Sawyer bizony betartotta azt, amit korábban megígért. Sawyer egészen konkrétan úgy fogalmazott, hogy "csak egy bug miatt" nem volt elérhető a 120fps Xboxon, ami minimum fura annak tükrében, hogy a "javításra" várni kellett a PS5-ös kiadás megjelenése utánig, de nincs mit tenni, maximum mosolyoghatunk egy kicsit az érvelésen.

Hirdetés

Több más frissítés mellett az 1.3-as patch viszont tényleg elhozta Xbox konzolokra is a 120 fps varázsát (ehhez nyilván szükség van egy kompatibilis tévére vagy monitorra is), szóval a nap végén tényleg az marad a lényeg, hogy immár az xboxo tábor sem marad ki ebből az élményből. 

Aztán a jövőben ki tudja, lehet, hogy más PS5-ös megjelenések után is kiderülnek hasonló "bugok", és hirtelen fejlődni fog egy kicsit több más, eredetileg xboxos játék is. 

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)