Hirdetés

World of Warcraft 5.4 - részletek Timeless Isle-ről

|

A World of Warcraft következő tartalmi csomagjában érkezik egy új sziget, Timeless Isle, amiről a fejlesztők most elárultak pár apróságot.

Hirdetés

Miközben már az új kiegészítőről folyik a pletyka, ne felejtsük el, hogy még az előző történet sem ért véget. Talán a legtartalmasabb frissítés érkezik az 5.4-el a World of Warcraft: Mists of Pandaria megjelenése óta. Nem csak a történet halad előre (polgárháború lesz itt kérem) de rengeteg újdonság is megjelenik. Például itt van a Timeless Isle.

A Blizzard egy kék posztban árulkodott az új helyszínről. „Mivel ez egy nyílt világ, minden ellenfelet – kivéve a raid bossokat – úgy terveztünk, hogy egyedül is le lehessen gyűrni őket. Látsz egy LvL 93-as elitet? Támadd meg!” - olvasható a nyilatkozatban a szóló játékosok legnagyobb örömére. Persze specializációtól és felszereltségtől függően a harcok ideje hosszúra nyúlhat, de bármelyik szörnyet kivégezhetitek egymagatokban is, így biztosan nem kell majd osztozni a looton.

Azoknak, akik szeretik maguk felfedezni a világot külön öröm lesz majd, hogy lesznek új küldetések a szigeten, de nem lesznek feltüntetve, hogy ki adja azokat, és hol lesznek felvehetőek. Akik szeretnék kideríteni a Timeless Isle minden titkát, rá lesznek kényszerítve, hogy utazgassanak és megtalálják a feladatokat. Egy új Event rendszer is bekerül, ami a gyakorlatban azt jelenti, hogy a Rare mobok, epic tárgyakat rejtő ládák vagy események feltűnésekor azonnal jelez majd a játék. Elsőre így úgy tűnhet, hogy sokkal könnyebb dolguk lesz a gyűjtögető vándoroknak, de a Blizzard elmondása szerint még így sem lesz egyszerű fellelni a zsákmányt.

A szigeten elvégzett feladatokért Timeless Coin jár, ezeket beválthatjuk majd spéci felszerelési tárgyakra, amikből lesz bőven az 5.4 megjelenésekor. Lesznek még új harci állatkák, tokenek és akiben ég a vágy, hogy Garrosh Hellscream vérét vegye (mint például én) az is jókor tér vissza.

Mit szóltok?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)