Hirdetés

WWE 2K24 teszt - még sosem volt ilyen jó a bugyis bunyó

|

A Visual Concepts most már nem csak feltámasztotta, de az egekbe is emelte a WWE 2K szériát.

Hirdetés

Egészen káprázatos, és mindenképpen masszívan példaértékű az, amit végül össze tudott hozni a WWE 2K játéksorozattal a Visual Concepts fejlesztőcsapata. A széria játékait ugyebár hosszú ideig a Yuke's készítette (ők tavaly az AEW Fight Foreverrel tértek vissza a zsánerhez), a 2019-ben megjelent WWE 2K20 viszont már a Visual Concepts csapatára lett bízva, ez a rész pedig annyira borzalmas, olyan vállalhatatlan lett, hogy a 2K Sports inkább két teljes évre pihenőre küldte a szériát. Nem találkozunk túl gyakran ilyen komoly döntéssel a játékiparban, az idő viszont később a kiadót igazolta. Két éve nagyon szép visszatérésnek bizonyult a WWE 2K22, tavaly pedig a WWE 2K23 tovább emelte a tőtett, gyakorlatilag nem csak a halálból, de húsz méterrel a föld alól sikerült visszahozni a franchise-t, a WWE 2K feltámadt. 

Így jutottunk el idén az aktuális új megjelenéshez, és a műfaj rajongóinak örömmel jelenthetjük, hogy ezúttal nem kell szomorú csavarra számítani a történetben, ugyanis a WWE 2K24 nem csak jó lett, de egyértelműen ez a 2000 óta futó (eredetileg még WWF SmackDown! néven indult, majd egy ideig WWE SmackDown vs. Raw néven ismert) sorozat toronymagasan legjobb része. 

Hirdetés

Volt mire építkezni

Értelemszerűen sokkal szerencsésebb helyzetből indulhatott el a Visual Concepts, mint pár évvel ezelőtt, hiszen az előző két rész is kifejezetten jól sikerült, kellemes fogadtatásban részesült, így tulajdonképpen csak tovább kellett csiszolgatni azt, ami eddig is működött. Ezt pedig gond nélkül tudták is hozni, olyan új játékelemekkel bővítették a bunyót, amik mind-mind hozzáadnak egy keveset a nagy egészhez, a klasszikus recepthez. Nem kell óriási, világmegváltó újdonságokra gondolni, de a veteránok számára kellemes felüdülést jelenthet mondjuk a harc során elinduló pofozkodós minijáték, vagy az immár dobálható fegyverek és a brutális új Super Finisherek megjelenése. Ezek nem alakítják át gyökeresen a meccsek dinamikáját, de adnak az egésznek egy kellemes új fűszerezést. 

Meccstípusok terén egyértelműen a koporsós és mentőautós bunyóknak fognak majd a legtöbben örülni, ezek nagyon ötletesek, és tényleg remek hangulatot tudnak teremteni. A feladat értelemszerű: valamilyen úton-módon bele kell tuszkolnunk az ellenfelünket a ring mellett parkoló mentőskocsiba, vagy be kell őt dobnunk egy hatalmas koporsóba, és rázárni annak fedelét. És ez pontosan annyira szórakoztató, mint amilyennek elsőre hangozhat. 

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


Azért van, ami már fárad

Játékmódok terén maradt a régi felhozatal, lassan itt sem ártana valami jelentősebb vérfrissítés, de persze ne legyünk kellemetlenül telhetetlenek, ha így is gyakorlatilag simogatja a rajongók buksiját a Visual Concepts. Leginkább talán a Showcase módon érezhető, hogy ami évekkel ezelőtt még érdekes volt, az kezd nagyon elfáradni, lihegőssé válni és ki kellene találni valamit, amitől újra szórakoztató lesz a régi idők nagy meccseinek újrajátszása. Most egyébként bizonyos szempontból el is kezdtünk átesni a közmondásos ló túloldalára, annyiszor szakítják meg itt a tényleges verekedést az archív videofelvételek - melyeken fájóan sok arcot, emblémát, logót és miegyebet homályosítanak el, ami még inkább segít abban, hogy az ember úgymond kidobódjon az egész élményből.

A WWE karriermódja, a MyRise is visszatért, óriási megfejtésre, nagy truvájra az ő esetében sem kell számítani. A két választható kampányból mindenképp az az érdekesebb, amelyben a WWE döbbenetesen hosszú ideje regnáló verhetetlen szupersztárja, Roman Reigns inkább Hollywood felé veszi az irányt, és az egyik új bunyósnak át kell vennie helyét az immár megüresedett trónon. Tartalomra persze egyik sztoriban sem panaszkodhatunk, akiknek van még kedve ezekhez a kampányokhoz, azok hosszasan elszórakozhatnak majd velük.

A fentebb felsoroltakon túl egészen kreatív újdonság az is, hogy immár a pankrátorok mellett a mérkőzéseket vezető bírok is valós személyek alapján vannak megkreálva, sőt lehetőségünk van játékosként magában a bírói szerepkörben is kipróbálni magunkat, ilyenkor rajtunk áll, mikor kezdünk el számolni egy bunyósra, mennyire tartjuk be a szabályokat, szétcsaljuk-e esetleg a meccset, vagy mindent úgy csinálunk, ahogy az a nagykönyvben meg van írva.

A WWE legjava

Nyilván nem a WWE 2K a világ legnépszerűbb videojátékos fanchise-a, legyen szó akár sportjátékokról, akár verekedős címekről, az viszont biztos, hogy hosszú ideje van egy kemény rajongói mag, ami nagyon szereti ezeket a címeket, és ha nem pofátlan lehúzást, bugoktól hemzsegő romhalmazt kap évről évre, akkor hajlandó is kipengetni az újabb részek árát. Szerencsére mindezt látta, látja a 2K Sports is, nem sajnálták a pénzt, az időt, vagy az energiát a széria felélesztésére, döntésük eredményeképp pedig évről évre csak egyre jobb részeket kapunk a nagy visszatérés óta. 

Már előre dörzsölhetjük a tenyerünket, ha ez a tendencia megmarad jövőre is, addig pedig bele lehet pakolni annyi játékórát a WWE 2K24-be, amennyit csak nem szégyellünk.

WWE 2K24
Korábban sosem készült még ennél jobb pankrátoros videojáték.
Ami tetszett
  • a széria csúcsa
  • ötletes új mechanikák és meccstípusok
  • immár bíróként is játszhatunk
Ami nem tetszett
  • játékmódok terén lassan érne egy kis vérfrissítés
Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)