Hirdetés

Az Atari feltámaszt egy hírhedten nehéz játékot, amit csak maroknyian próbáltak ki

|

Minden sikeres árkád gépre jut vagy 10, ami senkit sem érdekelt. Az egyik ilyen elfeledett mókából készül most egy remake.

Hirdetés

A '80-as évek játéktermi csodái jellemzően egyszerű élményt kínáltak, ezért sem tudták sikerre vinni az 1982-es Akka Arrh-t. A szóban forgó játékban egyszerre kellett megvédenünk egy külső zónát, és egy belső teret az érkező támadók hullámaitól, ez pedig (részben a korabeli irányítási formák miatt) túl komplex feladatnak bizonyult.

A tesztközönséget nem sikerült lenyűgöznie, főként azért, mert túlságosan is nehéznek találták. Emiatt a kukában végezte, mindösszesen csak három darab Akka Arrh gép készült.

Hirdetés

Kicsit előretekerjük az időt napjainkig, amikor is felbukkan a színen az Atari. A szebb napokat látott kiadó összefogott Jeff Minterrel, hogy együtt hozzák tető alá az Akka Arrh remake-et. A cél az lenne, hogy még 2023 elején kiadják a játékot PC-re, PlayStation 4-re, PlayStation 5-re, Xbox Series X|S-re, Xbox One-ra és Nintendo Switchre.

Az Atari közleménye szerint a remake-ben lesz két játékmód, 50 pálya, valamint és mentési rendszer, hogy az esetleges halálok után ott folytathassuk a kalandot, ahol abbahagytuk. Azt is hozzátették, hogy az új verzió kap egy vizuálisan letekert mód, hogy azok is élvezhessék az Akka Arrh-t, akiknek a pszichedelikus tálalás komoly gondokat okozna. A gesztus szép, és az extra tartalom jól hangzik, de kérdéses, hogy mekkora lesz a sikere.

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)