Egy gyors asztali konfiguráció összeállítása során elsősorban a processzor, az alaplap és a grafikus kártya kiválasztása történik meg elsőként. E három alapvető hardverelemmel egészen könnyen be lehet lőni a megálmodott gép összteljesítményét, aztán majd jöhet a többi hardverelem megválasztásának menete. Problémás terület szokott lenni a rendszermemória mennyiségének és sebességének megválasztása, ám most kivételesen nem ezen lapkákról lesz cikkünkben.
Bár a SATA generációk között döntésképtelenség miatt egyre többen gondolnak a merevlemezük gyorsaságára, azért a többség még mindig a kínált tárhely alapján vásárol magának háttértárat. Az 500 giga az 500 giga - mostanában ráadásul egész jó áron -, keveseket érdekel, hogy az a fél terányi adat mennyi idő alatt fog felmászni a lemezre, majd adott esetben lemászni arról. Nem beszélve arról, hogy sokan rendszerlemeznek állítanak be hasonló vagy nagyobb méretű HDD-ket, szétpartícionálva vagy anélkül. Lehet, hogy ez csak az én mániám, de egy vinyó nem vinyó, a fontosabb adatok, képek, filmek stb. tárolására érdemes csatasorba állítani egy külön eszközt. E feladatra tökéletesen alkalmas az előbb említett óriások egyike, viszont akkor mit vásároljunk az operációs rendszer számára?
Nos, nem valószínű, hogy a tesztünkben szereplő két adattár lenne az optimális ár/érték arányú választás, sebességük láttán azonban érdemes elgondolkodni a jövőbeni beszerzés lehetőségén. A Western Digital VelociRaptor családjának 300 gigábajtos tagja napjaink leggyorsabb asztali merevlemeze. Érdekessége, hogy maga a lemezes egység mérete inkább a noteszgépbe szerelhető egyedekhez közelít, az 3,5"-es szabvánnyal való kompatibilitáshoz egy passzív hűtésként üzemelő keretet tervezett köré a gyártó. A percenként 10000 fordulatra képes HDD kompatibilis a SATA 3.0 Gbps adatátvitellel, támogatja az NCQ technológiát. A 16 MB gyorsítótárral felszerelt Raptor állítólag halkabb és jóval hűvösebb elődjeinél, a meghibásodások közötti eltelt ídő pedig 1,4 millió órára növekedett. Létezik belőle 150 gigabájtos verzió is.
Ezzel szemben az Intel meghajtója egy teljesen más, újabb technológia szerint tárolja adatainkat. Az X25-M nem más, mint egy SSD, magyar nevén: szilárdtest-meghajtó. Röviden tömören abban különbözik lemezes társától, hogy nem tartalmaz semmilyen mozgó alkatrészt, nincsenek benne lemeztányérok, sem fejek, ezáltal minden olyan hátránytól megszabadulunk, ami a normál HDD-ket jellemzi. Az a fogalom, hogy „seek", nem létezik, nincs tehát késleltetés, mely által a fájlok töredezésének problémája is semmissé vált. Lemezes társaikhoz képest az SSD-meghajtók zajtalanok, alig fogyasztanak és kevésbé melegednek, valamint a mozgó alkatrészek hiánya miatt kisebbek és ellenállóbbak lehetnek.
Az élet azonban itt sem fenékig tejfel. A legfontosabb negatívum az ár. A NAND flash alapú SSD-k lényegesen drágábbak, mint a ma használatos merevlemezek, cserébe viszont kapacitásuk sem az igazi. Szó sincs 500 vagy nagyobb gigabájtos tárhelyekről, tesztünk alanya pl. „csak" 80 gigabájtnyi tárhelyet ad felhasználója számára. Korábban probléma volt, de úgy látszik mára megoldást találtak az SSD-k élettartamára. Az Intel egy továbbfejlesztett „wear leveling" technológiával - optimálisabb cellahasználat, mely kerüli ugyanazon területek állandó használatát - képes volt 1,2 millió órára növelni az MTBF-értéket, mely teljesen átlagos paraméter a normál merevlemezek piacán. Emiatt tehát már nem kell aggódniuk a potenciális vevőknek, arra viszont jobb, ha felkészülnek, hogy ez a 80 GB jóval drágább lesz. Az X25-M Intel által megszabott ára 595 dollár, melyet 600-ra kerekítve valahol 130000 forintnál áll meg az átváltás. Borzalmas összeg ez, nem is érdemes belegondolni, mi minden mást vehetünk ebből a pénzből.
Inkább nézzük, miképp teljesít ez az SSD a WD VelociRaptora ellen. A teszteket az Everest Ultimate Edition háttértárakat vizsgáló mérőrészlegével kezdtük, ahol az olvasás mellett az írás sebességét is vizsgálja a program.
Szép számokat láthatunk mindkét oldalon, a két technológia közötti különbségeket remekül kimutatta az Everest. Ugyanakkor elgondolkodtató a pufferelt olvasás és írás, valamint a véletlenszerű írás sora. E három ponton jóval gyorsabb a WD merevlemeze, de az Intel által megadott gyári specifikációkat - 250 MB/s olvasás, 70 MB/s írás - néhol még így is túlteljesítette az X25-M.
A PCMark Vantage programmal megpróbáljuk a valós alkalmazáshoz közeli sebességeket bemutatni, mely tesztek között mindenféle, Windows Vistát érintő cselekmény szerepel.
Nos, ebben a mérésben kiütéssel győzött az Intel SSD-je. Rádupláz, tripláz, négyszerez a VelociRaptor számaira, ami egyedül a Windows Media Center elnevezésű tesztben tudott felülkerekedni ellenfelén. Hogy ez csupán anomália vagy valós szépítés, azt nem tudjuk, többszöri mérésre is a Raptor volt jobb ennél a résznél.
Mit lehet erre mondani? Hát azt, hogy az Intelnél van ennél gyorsabb is. Az X25-M Multi-Level Cell - több szintű cella - meghajtója ugyan nagyobb adatsűrűséget kínál és olcsóbb is előállítani, sebességben még messze van a maximumtól. A sebesség mániákusoknak ott van az X25-E Extreme, mely Single-Level Cell - egy szintű cella - felépítése révén leginkább írásban pörköl oda MLC-s testvérének. Konkrétan egy 100-ast rak az X25-M elméleti 70 MB/s-es értékére, igaz, ezt csak 32 vagy 64 gigabájton teszi.
Álmodozni már most is lehet, ám a beruházással még érdemes várni. Aki viszont nagyon nem bírja ki, és lecserélné jelenlegi merevlemezét, az nyugodtan választhatja a VelociRaptort is. Csupán 50-60000 forintot kell félretennie, és máris van egy egykor kihalt, most mégis élő dinoszaurusza.
