Hirdetés

Egy rendőr 17 órán át a Nintendo Switchét nyomogatta meló helyett, meg is lett az eredménye

|

Az úriember még csak nagyon óvatos sem volt a dologgal kapcsolatban.

Hirdetés

Egy 40 év körüli japán (Nara városi) rendőrt tetten értek a Tenri állomáson, ahol az úr nagy lelkesen játszott valamivel a Nintendo Switchén. A kérdéses férfi tavaly novembertől idén februárig rendszeresen eltűnt az állomás pihenőjében, ahol a TV-re kötve pörgetett valamit.

A turpisságra akkor derült fény, amikor egy bejelentetlen kivizsgálás során tetten érték a megrögzött gamert. A konzol bekapcsolva futatott valamit a pihenő TV képernyőjén.

Hirdetés

The Japan News értesülései szerint a férfi mintegy 10 alkalommal használta a pihenőt arra, hogy a Switchén lógjon. Ez összesen 17 órányi játékidőt jelent, amiért aztán minden értelemben meg is kell fizetnie. A figyelmeztetés mellett a rendőrnek levonják a fizetéséből az eljátszott szolgálati idejét. Az úr sűrű elnézések között bevallotta tettét.

Nem ez az első alkalom, hogy hasonló eset történt, de talán ez volt a legkevésbé káros. Los Angelesben két Pokémon rajongó rendőr egy lopást ignorált egy Snorlax kedvéért. Itt legalább a jelentés nem említi, hogy bárkinek okozott volna kárt a pihenős játszadozás, így valószínűleg tragédia nem lett belőle.

Olvasd telefonon csak a legfontosabb híreket!

Semmi spam, csak napi 2-3 értesítés Viberen, hogy képben maradj a játék- és filmvilág, a geek kultúra legérdekesebb híreivel.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)