Hirdetés

Hülyének tettette magát egy profi FIFA-játékos, hogy megússza a katonaságot - a bíróság bűnösnek találta

|

Az egykori e-sportoló megpróbálta elhitetni a hatóságokkal, hogy mindössze 53-as az IQ-ja.

Hirdetés

Bár hazánkban 2004 novembere óta megszűnt a sorkatonai szolgálat intézménye (pontosabban békeidőben nem alkalmazzák), számos országban a mai napig bizonyos életkor felett meghatározott időszakig tartó szolgálatra kötelezik a fiatal férfiakat (néhol a nőket is). Ezek közé tartozik Dél-Korea is, ahol a 18 és 28 év közötti férfiaknak minimum 18 hónapra kell bevonulniuk, még akkor is, ha akkora sztárok, mint például a BTS tagjai.

Ebből pedig egyenesen következik, hogy ha ők nem úszhatták meg, akkor egy kevésbé híres e-sportolónak, a korábban Liiv SANDBOX istállóját erősítő FIFA-profi Won Chang-yeon az esélyes sem lehettek túl jók. Éppen ezért ravasznak gondolt trükkhöz folyamodott, de lebukott, és még súlyos büntetést is kapott.

Hirdetés

Miután a fizikai állapotára kiterjedő alkalmassági vizsgálatok során nem állapítottak meg semmit, ami akadálya lett volna a kötelező sorkatonai szolgálat teljesítéséhez, Chang-yeon megpróbálta átverni a rendszert. Szándékosan félrevezető válaszokat adott a pszichológiai teszt során, így 53-as szintre lőtték be az intelligenciahányadosát (a teszteket úgy állítják össze, hogy az emberek 68 százaléka a 85 és 115 pont közötti, átlagosnak mondott tartományba essen), valamint mentális rendellenességet diagnosztizáltak nála, írja a Korea Herald.

Tisztázatlan körülmények között azonban a rendőrség tudomást szerzett a turpisságról és nyomozni kezdett, feltárva, hogy bár 2011 és 2018 között folyamatosan romlottak az értékei a fizikai alkalmassági vizsgálatok során (például túlsúlyos lett), még mindig besorozták volna, ezért csalással érte el, hogy egy helyi kórház pszichológiai tesztjén alkalmatlannak bizonyuljon. Hazudott például arról, hogy képtelen elviselni a tömeget. Emiatt, valamint rendkívül alacsonynak tűnő, 53-as IQ-ja okán az alapkiképzést megúszta volna és a tartalékosok nyilvántartásába se került volna be, csupán polgári szolgálatot kellett volna teljesítenie. 

A 32 éves, az e-sporttól tavaly augusztusban visszavonult Chang-yeongot azonban a bizonyítékok fényében az inchoni kerületi bíróság hétfőn bűnösnek találta, és egy év börtönbüntetésre ítélte, aminek a végrehajtását két évre felfüggesztették. Emellett 120 órányi társadalmi munkára kötelezték.

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)