Hirdetés

Megnézheted a Google Earth-ön, hol vannak a Fallout sorozat menedékei

|

A showban felbukkant egy térkép, ami alapján be lehet lőni többek között a főszereplő otthonául szolgáló 33-as menedék helyzetét is.

Hirdetés

Hatalmasat szólt az Amazon és a Bethesda közös adaptációja, az élőszereplős Fallout sorozat, amely úgy ültette át a sokak által szeretett posztapokaliptikus világot egy másik formátumba, hogy az mit sem veszített értékéből, sőt. A minőségi megvalósításnak köszönhetően még többen merülhetnek el a Fallout franchise-ban, eközben pedig a rajongóknak sincs okuk panaszra, hiszen olyan kérdéseket is megválaszol a produkció, amely már régóta foglalkoztatta a közösség tagjait. 

A premier óta kiderült, hogy időrendben hol helyezkednek el a sorozat eseményei, amiképpen az is, hogy a New Vegast tényleg kiírta-e a kánonból a show, most pedig újabb érdekességre derült fény.

Hirdetés

A Fallout sorozat utolsó epizódjában ugyanis felbukkan egy nagy térkép, amelyen látható az összes az Egyesült Államokban létesített menedék helyzete. Ez ihlette meg a közösség egyik tartalomkészítőjét, Nikkit, aki Tunnelsnakesfool becenéven alkot, és mivel jelenleg földrajz mesterképzésen van, úgy döntött, hogy ismereteit kamatoztatja, és a sorozatbéli térképet interaktívvá alakítja. Lőtt egy képernyőfotót róla, hozzáadta a menedékekhez tartozó georeferenciákat, majd behúzta a Google Earth-be. 

Munkájának köszönhetően most már bárki letölthet egy KML-fájlt a Discordról, amivel hozzáadhatja a menedéktérképet a Google Earth-höz, így egy olyan felületet kapva, ahol meg lehet nézni, hogy az egyes bunkerek melyik államban és melyik városnál helyezkednek el. Lehet, hogy kicsit szórakozni kell vele, hogy olyan eredményt kapjunk, mint Nikki, de a végeredmény megéri: 

Természetesen nem ő volt az egyetlen, aki eljátszott ezzel: Adam Whitehead - aki Werthead néven tevékenykedik - arra használta a sorozatban látott térképet, hogy átdolgozza, kiegészítse vele a sajátját, amit nemrég készített. Ez tartalmaz minden egyes megerősített, meg nem erősített, pletykált vagy csak tervezett menedéket is: 

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)