Hirdetés

Neked is kelleni fog az, amit a Cuphead gyűjtői kiadása tartalmaz

|

A Cuphead Collector's Edition egy különleges figurának köszönhetően tényleg egészen egyedi.

Hirdetés

A '30-as évek rajzfilmjeit idéző platformer 2017-ben rajtolt el a Studio MDHR fejlesztésében, egyedi atmoszférájának és kihívást nyújtó játékmenetének köszönhetően pedig rögtön megtalálta a maga felhasználóbázisát. A rajongóknak azonban az alapjáték után be kellett érniük egyetlen extra tartalommal, a The Delicious Last Course névre keresztelt DLC-vel, amely június végén jelent meg. 

Szerencsére a Netflix gondoskodott róla, hogy a Cuphead ne merüljön feledésbe: bár a Csészefej és Bögrearc animációs sorozat vegyes élményt nyújtott, de köztudatban tartotta a Studio MDHR alkotását és bevonzott egy új közönséget, amely azóta már a második évadot is láthatta

Hirdetés

Meglepő lenne, ha a Studio MDHR nem tervezne semmi mást a Cuphead világával, mindenesetre a folytatást még nem jelentették be. Másvalamit azonban igen: a játékosok egy különleges gyűjtői kiadást szerezhetnek be az iam8bittől: a PlayStation 4, Xbox One és/vagy Nintendo Switch tulajokat célzó Cuphead Collector's Edition tartalmazza a játék lemezes változatát a Delicious Last Course DLC-vel együtt, valamint egy nagy adag lootot is.

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


Ebbe beletartozik egy The Cuphead Club tagsági, hat művészeti kártya, egy kis, kézzel tekerhető zenedoboz, az Inkwell Islands térképe és egy exkluzív borító. A csomag legérdekesebb és értékesebb eleme azonban egyértelműen a nagyjából 20 centiméter magas, időjárásálló Cuphead marionett bábu, amivel saját előadásokkal szórakoztathatjuk a környezetünket - ebben segít a Collector's Edition doboza is, amely színpadként is funkcionál. A bábut a híres prágai Rici Marionettes stúdió tervezte, és az ígéretek szerint gondosan odafigyeltek a részletekre, a minőségre is. 

Nem véletlen tehát, hogy a gyűjtői kiadásnak megkérik az árát: 200 dollárba kerül adó nélkül, ez forintban nagyjából 113 ezer lehet. Aki lecsap rá, az 2023 első negyedévében kaphatja kézhez a szettet. A Cuphead egyébként megjelenik normál dobozos változatban is, december 6-án az említett platformokra. 

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)