Hirdetés

Öt év után sikerült lezárni egy halálos kimenetelű swatting ügyét

|

Egy 1,5 dolláros Call of Duty fogadásnak halálos kimenetele lett.

Hirdetés

2017. december 28-án egy rendőr megölte Andrew Finchet, egy 28 éves srácot és két gyermek apját Wichita városában, Kansas államban. Az egész azért történt, mert egy 1,5 dolláros Call of Duty-vonatkozású fogadás swattingolásba torkollt (kihívták a rendőröket azzal, hogy valami súlyos bűncselekmény történik).

Az ezzel kapcsolatos bírósági eljárás 5 éve húzódik, de most pont került az ügy végére. Finch családja 5 millió dollár kártérítést kap; ez az állam történelmének egyik legdrágább megegyezése.

Hirdetés

A SWAT csapata azután jelent meg Finch ajtajában, hogy kaptak egy hívást Tyler Barristől, egy mostanra hírhedté vált swattolótól. A helyzetet súlyosbítja, hogy az áldozat valójában még csak a swattingolásnak sem volt célpontja.

Az ügy ugyanis onnan indult, hogy két Call of Duty: WWII-játékos, Casey Viner és Shane Gaskill veszekedni kezdtek egy 1,5 dolláros fogadás kimenetelén. A vita addig fajult, hogy Viner Gaskill címét követelte. Gaskill megadott egy szándékosan téves címet, és elkezdte Vinert azzal szekálni, hogy "kérlek, próbálj szarakodni valamit". Viner ezután felkereste Barrist és megbízta őt a swattolással. Azt egyikük sem tudta, hogy a Gaskill által megadott címen egy ártatlan család él.

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


Barris azt állította, hogy a ház lakója erőszakkal tart fogva embereket. A SWAT teljes felszerelésben vonult ki, és egy zavarodott Finchet talált, aki az említett rendőr szerint gyanúsan viselkedett. Azt hitte, hogy a srác fegyverért nyúl, ezért adta le a halálos lövést. 

Barris 20 évet kapott, Casey Viner 15 hónapot, Shane Gaskill büntetőeljárását még halasztják. Justin Rappet, a rendőrt, aki lelőtte Finchet felmentették.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)