Hirdetés

Soha nem nyitott még videojátékos film olyan jól, mint a Sonic, a sündisznó 2

|

Sonic új kalandja sokakat érdekelt, miközben a Morbius iránti érdeklődés tovább zuhant.

Hirdetés

Egészen fogyasztható volt annak idején a Sonic, a sündisznó, és ugyan folytatása szerintünk botladozik, azért nem nézhetetlen. Így gondolták ezt a mozinézők is, akik annyian voltak, hogy az első hétvége jegybevételei nem csak a 2020-as előző film, de az összes videojátékos adaptáció eredményeit felülmúlták.

Míg az első rész 58 millió dollárt termelt az Egyesült Államokban premierje napjaiban, a második 71 millió dollárral nyitott, amivel új rekordot sikerült beállítani.

Hirdetés

A globális bevételek 141 millió dollárig jutottak, ez alapján feltehetően bőven visszajön majd a stúdiónak a 90 millió dolláros gyártási költség.

A második helyet a Morbius szerezte meg 10,2 millió dollárral, de ez 74%-os visszaesés, ami azzal együtt is súlyos, hogy a premier után jellemzően folyamatosan, hétről hétre csökkennek az egyes filmek bevételei. Ez most összesítettben jár 69,2 milliónál.

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


Mindeközben a The Batman továbbra is vonzza az érdeklődőket, közel egy héttel HBO Max-os premierje előtt 735 milló dolláron áll a számláló.

Egyes régiókban a Legendás állatok: Dumbledore titkai is látható már, ez azon a 22 piacon, ahol múlt héten kezdték el vetíteni, 58 millió dollárt termelt, de az Egyesült Államokban és 40 további helyen csak e hét közepétől lehet majd nézni.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)