Most te is kipróbálhatod a világ legrégebbi keresőmotorját
Harminc év után vált ismét használhatóvá az elveszettnek hitt kereső.
Harminc év után vált ismét használhatóvá az elveszettnek hitt kereső.
A Google megmutatta, hogyan képzeli el a legfontosabb szolgáltatása jövőjét.
Ősszel indul a boszorkányos kaland, visszatér Agatha Harkness, és más fontos Marvel karakterek is ebben a szériában debütálnak majd.
Ugyanazt a korhatárbesorolást kapta Magyarországon a Deadpool & Rozsomák, mint anno az előző két rész.
Ha nem is 28 évet, de még várni kell rá egy kicsit.
Ezzel meglett a Fantasztikus Négyes film szűkebb stábjának utolsó fontos tagja is.
Hasznos eszközt fejlesztettek a keresőóriásnál, de lehetnek veszélyei is.
A főszereplők után a helyszínről, a történetről, és a sorozatnak otthont adó streamingplatformról is lerántották a leplet.
Egy apró, de mégis történelmi változást történt a legnépszerűbb keresőben.
Így készülnek a filmek a filmek szerint.
Azon is törtük a fejünket, hogy milyen folytatást kaphat a Social Network.
A Star Wars világában kezdetben csak a vörös és kék, később pedig a zöld fénykard jelent meg, de az elmúlt években már egy halom újabb színnel bővült a paletta. Róluk is mesélünk most.
Nem kell már sokáig várni arra, hogy visszatérjen a The Boys tévésorozat.
Újabb jelek utalnak arra, hogy a ChatGPT fejlesztője szembeszáll a keresőóriással.
Egyre ígéretesebbnek tűnik a 28 nappal később és a 28 héttel később folytatása.
Fontos döntést ad a kezünkbe a koreaiak legújabb panelje.
A Hemsworth-tesók Chris nélkül akcióznak.
Sajtóértesülések szerint igazi sztárparádéval készül a sikeres The Office franchise legújabb felvonása.
Izgalmas adalékról rántotta le a leplet az ESRB korhatár-besorolásának összefoglalója.
Összeszedtük, mit lehet sejteni a Fallout tévésorozat esetleges folytatásáról
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)