Hirdetés

Váratlan örömhír: kiegészítőt kap a Baldur's Gate-szerű magyar RPG

|

Kickstarter-kampányt indítottak a Black Geyser: Couriers of Darkness fejlesztői, ami máris meghozta gyümölcsét.

Hirdetés

Mindig jó érzés magyar sikerről beszámolni a játékiparban, különösen olyan lehangoló hírek után, mint a Digic Pictures, valamint a Zen Studios hazai csapatait is fájdalmasan érintő leépítések a tulajdonos Embracer Group gyengélkedése miatt. A Black Geyser: Couriers of Darkness című szerepjátékot jegyző GrapeOcean Technologies ugyanis méretes kiegészítővel bővíti alkotását, és miként az alapjáték esetében, úgy ezúttal is a közösség segítségét kérte.

A november 9-éig futó kampány célkitűzése picivel több mint 20 ezer euró (vagyis mivel a Kickstater dollárban számol, picivel több mint 21 ezer zöldhasú) összeszedése volt, és ezt a mérföldkövet már el is érte a csapat.

Hirdetés

Az eddig nem látott helyszíneken, és egy sor újdonságon (erődök, kényelmi funkciók satöbbi, amiket az alapjáték tulajdonosai ingyen megkapnak) felül egy izgalmas történetszálat is ígér a Tales of the Moon Cult, melynek középpontjában az éj istennője, azaz Zoria hívei állnak. A támogatás mértéke 5 eurótól 4000-ig terjed, értelemszerűen az összeghez illő jutalmakra és ösztönzőkre számíthatunk viszonzásképp.

Ha sikerül további mérföldköveket meghaladnia a gyűjtésnek, akkor 25 ezer eurónál bekerülhetnek a láncos buzogányok, az alakváltás lehetősége, illetve kibővülne a modtámogatás, míg 30 ezer eurónál részletesebb románcok, a társainkra szabott epilógus, valamint hatékonyabb pusztakezes harc fokozná a játékélményt.

Jelenleg úgy számol a csapat, hogy 2024 augusztusában már meg is jelenhet PC-re a Tales of the Moon Cult, melynek tartalmaihoz anélkül is hozzáférhetünk majd, hogy új játékot indítanánk a Black Geyserben. Persze csak akkor, ha megőrzünk egy mentést még azelőttről, hogy az utolsó fejezetben túlhaladnánk azon a ponton, ahonnan már nem lehetett visszafordulni. Feltétlenül érdemes továbbá megemlíteni, hogy az alapjátékhoz hasonlóan a kiegészítőt is magyar nyelven élvezhetik majd a játékosok Ács András fordításának köszönhetően.

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)