Hirdetés

A Marvel már meg is találta Jonathan Majors utódját?

|

Egy új jelentés szerint tapasztalt színész válthatja az elítélése után kirúgott Majorst.

Hirdetés

A Marvelnek hatalmas tervei voltak Kanggal, a hódítóval, akinek egyik variánsát a Loki sorozat 1. évada vezette fel, aztán A Hangya és a Darázs: Kvantumánia már igyekezett megmutatni, hogy mekkora fenyegetést is jelent a karakter, illetve annak változatai. Már csak azért is, mert a Jonathan Majors által alakított gonosz lett volna a következő két Bosszúállók film, A Kang-dinasztia és a Titkos háború fő konfliktusforrása - a múlt idő azonban nem véletlen, a színész ugyanis nagy bajba került.

Tavaly márciusban jött a hír, hogy letartóztatták Majorst többek között családon belüli erőszak vádjával, aminek hatására több projektből is kirakták, de a Marvel Studios akkor még kitartott mellette, legalábbis addig, amíg nem tisztázódik, hogy pontosan mi is történt. 

Hirdetés

December 18-án aztán a manhattani bíróság hattagú esküdtszéke bűnösnek mondta ki Jonathan Majorst, és bár ítéletet csak február 6-án hoznak majd az ügyben (a színész akár egy évre is rács mögé kerülhet), a Marvel nem várt tovább, azonnali hatállyal megvált tőle. A stúdió egyelőre nem adott ki közleményt arról, hogy mik a további tervei Kanggal, viszont egy új jelentés utalt rá. 

Az egyik ismertebb iparági szivárogtató, Daniel Richtman értesülései szerint a Marvel Colman Domingót szemelte ki Majors utódjaként. Az 54 éves amerikai színész olyan filmekben bukkant fel eddigi pályafutása során, mint a Lincoln, A komornyik, a Selma, az Egy nemzet születése, a Ha a Beale utca mesélni tudna és a Ma Rainey: A blues nagyasszonya (ráadásul a Transformers: A fenevadak korában ő szólaltatta meg Unicront), míg sorozatok tekintetében láthattátok őt többek között A sebészben, az Eufóriában és a Fear The Walking Deadben is, utóbbiban Victor Strandként. 

A Fear the Walking Dead nemrég fejeződött be, így Domingónak lenne ideje egy hosszútávú szerepre, ráadásul egy tapasztalt színészről van szó (nyert Primetime Emmyt, és jelölték Golden Globe-ra, valamint Tony-díjra is), aki moziban, képernyőn és színházban egyaránt bizonyította már a tehetségét, szóval nem járna vele rosszul a Marvel Studios. Természetesen ezt még ne vegyétek biztosra, csak pletyka, de gondolatébresztőnek megteszi. Ti örülnétek Domingónak?

Beszélgetnél velünk erről a hírről?

Lennél a GS közösség tagja? Gyere a GS Party/Chat Facebook csoportba, dobj fel témákat, dumálj régi és új GS írókkal, olvasókkal!

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)