Hirdetés

A Trónok harca sztárját kivágták az új Thor filmből, és még be is perelték miatta

|

Lena Headey összes jelenete kikerült a Thor: Szerelem és mennydörgésből, pedig lehet, hogy az ellene felhozott vádaknak semmi alapjuk.

Hirdetés

Képzeld el, hogy színészként kapsz egy remek ajánlatot, amit elfogadsz, elvégzed a munkát, elkészül a film, a célegyenesben azonban közlik, hogy kivágták a teljes karaktered a filmből és még egy pert is kapsz a nyakadba. Pontosan ez történt most Lena Headey színésznővel, akit legtöbben talán a Trónok harca Cersei Lannistereként ismerhettek.

A vád szerint a színésznő komoly összegekkel tartozik az ügyeit intéző ügynökségnek, szerinte azonban még csak írásos megegyezés sincs köztük.

Hirdetés

A Variety számolt be róla, hogy a színésznő ügynökségi feladatait ellátó YMU Drama (korábban Troika) bírósági eljárást kezdeményezett, miután szerintük Headey sok százezer dollárral tartozik nekik. A dokumentumok szerint a Thor: Szerelem és mennydörgés után 500 ezer dollár, a 9 Bullets szervezése miatt 300 ezer dollár, a Ritában betöltött szerepe után pedig 650 ezer dollárt várnának úgy, hogy végül semmi nem lett a produkcióból.

Persze a színésznő nem hagyja magát, már világossá is tette, az ügynökség nem is volt érintett a 9 Bulletsben, a Thor filmről pedig elárulta, aligha tudott volna közrejátszani az ügynökség, hiszen Taika Waititi személyesen kereste meg a szereppel, így ez a két film máris megalapozatlanul szerepel a követelésben. A Ritával kapcsolatban elmondta, a 650 ezer dolláros követelés érthetetlen, ő mindössze 325 ezret kapott a munkálatokért, amiből a Troikának járó 22 750 dollárt ki is fizette.

Lena Headey elmondta továbbá, írásos szerződés sosem született közte és a Troika között, együttműködésük szóbeli megállapodás útján állt fent, amit a sokáig ügynökeként tevékenykedő Michael Duffnak köszönhetett a 2005-ben, részben Duff által alapított Troika.

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


A ingatag lábakon álló per azonban így is képes volt nagy károkat okozni, a színésznőt már el is távolították a Thor: Szerelem és mennydörgés végső változatából. Ezek után már csak egy megoldás maradt, kezdődhet a #ReleaseTheHeadeyCut kampány.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)