Hirdetés

George R. R. Martin már az ötödik évad után aggódni kezdett a Trónok harca sorozat miatt

|

George R. R. Martin tartott attól, hogy hova vezet, ha a Trónok harca sorozat nem követi tovább az ő tervét.

Hirdetés

A Trónok harca nyolcadik és egyben záró évadának befejezése finoman szólva sem azt hozta, amit a rajongók vártak volna a legendás műsor lezárásától, ez pedig természetesen azóta is beszédtéma R. R. Martin világának kedvelői között.

Még az a szerencse, hogy nem az HBO sorozata a fő produkció, hanem George könyvei, amik még nem kaptak befejezést, így nem tudjuk, hogy ki foglalja majd végül el a vastrónt.

Hirdetés

Abban eddig is nagyjából biztosak lehettünk, hogy R. R. Martinnak sem volt kedvére a sorozat befejezése, most azonban kiderült, hogy az író már jóval előbb elkezdett aggódni a történések kapcsán.

"George kedveli Dant és Dave-et [a Trónok harca készítőit], de az ötödik évad után elkezdett aggódni, hogy milyen irányba tart a sorozat, hiszen pontosan tudta, hogy mit hoz majd a folytatás. Többször meg is jegyezte, hogy »nem követitek az ötleteimet«. Az első öt évad George elképzelései szerint készült, a továbbiak már nem"

Az alábbi idézet Paul Haastól származik, aki a nemrég megjelent Tinderbox: HBO's Ruthless Pursuit of New Frontier című könyvben George R. R. Martin képviselőjeként nyilatkozott a témában.

További érdekesség, hogy annak ellenére, hogy a két rendező mellett Isaac Hempstead Wright (a Bran Starkot alakító színész) is azt nyilatkozta, Bran trónra kerülése George ötlete volt, a könyvben Paul Haas ezt is tagadja, szerinte az író sosem beszélt arról, hogy kié lesz a trón.

Szerintetek mi lett volna a méltó lezárása a sorozatnak?

Beszélgetnél velünk erről a hírről?

Lennél a GS közösség tagja? Gyere a GS Party/Chat Facebook csoportba, dobj fel témákat, dumálj régi és új GS írókkal, olvasókkal!

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)