Hirdetés

Itt a nagy Titanic-fordulat: végre James Cameron is kimondta, hogy Jack túlélhette volna

|

25 éve tart a nagy vita, hogy mit csinálhat két ember egy ajtóval, de most a Titanic rendezője is változtatott álláspontján.

Hirdetés

A TikTok generáció számára a My Heart Will Go On csak a csónakos trend aláfestő zenéje, de a 90-es évek tinédzserei a mai napig fátyolos szemmel emlékeznek vissza azokra az időkre, amikor Leonardo DiCaprio nem csak a húszéves modelleket hajszolta, hanem önmagát feláldozva hozta el nekünk a kor egyik legemlékezetesebb szerelmi jelenetét, drámáját, katarzisát. Kicsit ugyan feleslegesen, de ezen csak később kezdtek el fennakadni az emberek.

Az elmúlt 25 évben számtalan formában kötöttek bele abba, hogy vajon Jack miért nem menekülhetett meg Rose-zal a tutajként használt ajtón, számtalan tudományos és kevésbé tudományos vita söpört végig az interneten a kérdésben. Elég csak erre a képre emlékezni:

Cameron számtalan interjúban jelentette ki, hogy Jack mindenképpen meghalt volna, de sokak szerint ez inkább csupán a forgatókönyv szentsége, ettől volt szép a film, könnyes minden szem, tele a kassza. Most azonban - nem ok nélkül - újra előkerült a téma, és a Titanic rendezője némileg változtatott az álláspontján.

Hirdetés

Cameron a National Geographic új dokumentumfilmjében, a Titanic: 25 Years Later with James Cameron című alkotásban újra felelevenítette a vitás kérdést. A rendező egy tudósokból és két kaszkadőrből álló csapattal együttműködve kísérleteket végzett, amelyekben rekonstruálta, hogy min ment keresztül a mámorból jéghegybe csapódó pár, Jack és Rose a Titanic elsüllyedésének éjszakáján, valamint azt, hogy milyen megoldásokat próbálhattak volna ki.

A Good Morning America című műsorban Cameron következtetését is bemutatták. Úgy tűnik, hogy ha a pár mindketten az ajtót használták volna, hogy csak a felsőtestüket tartsák távol a víztől, és ha Rose odaadta volna neki a mentőmellényét, hogy melegen tartsa, Jacknek sokkal nagyobb esélye lett volna a túlélésre. És ezt maga a rendező mondta ki, aki az elmúlt évtizedekben elszántan védte az elméletét, miszerint a menekülés lehetetlen lett volna.

"Jack talán túlélte volna, de persze ez rengeteg dologtól függ. Szerintem az volt a fejében, hogy nem akar semmi olyat tenni, amivel kicsit is veszélybe sodorhatja Rose-t. És ez 100 százalékban megfelel a jellemének." - jelentette ki Cameron.

Tehát végül ismét a forgatókönyv nyert. De legalább sikerült egy újabb reneszánszot varázsolni Jack és Rose (és az ajtó) problémás kapcsolatának.

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)