Hirdetés

Nem Henry Cavill utómunkával eltávolított bajsza volt a Warner legnagyobb problémája, de rávilágított a stúdió óriási hibáira

|

Persze vicces a dolog, de ennél sokkal több volt a háttérben.

Hirdetés

Még tavaly decemberben értesültünk arról, hogy Henry Cavill bizony nem lesz többé Superman, amiből egyenesen következett az is, hogy a 2025-re pozicionált Superman Legacyben már nem őt látjuk majd az ikonikus hős bőrében. Noha időközben az átigazolt James Gunn már lerántotta a leplet az új Supermant játszó színészről, még a mai napig is elő-elő kerül a 2017-es Az Igazság Ligája mozi, aminek több nehézséggel is meg kellett küzdenie.

Kezdve az eredeti rendező, Zack Snyder távozásától, aki érthető módon lánya tragikus halálát követően visszalépett a projekttől, egészen Joss Whedon érkezéséig, aki lényegében teljesen eltávolodott az eredeti koncepciótól. Éppen ezért annyira nem meglepő, hogy végül egy erősen középszerű mozi lett Az igazság ligája, azonban még így is volt benne valami, ami miatt többeknek is emlékezetes maradt az alkotás.

Hirdetés

Ugyanis Henry Cavillnek sikerült néhol egy olyan siralmas CGI-arcot varázsolni az utómunkálatok során, amelyet még a mai napig is gyakran felemlegetnek. A probléma furcsa módon a színész bajszához eredeztethető vissza, ugyanis mint az kiderült, a Zack Snyder távozását követő szünet alatt megkezdődtek a Mission: Impossible - Utóhatás forgatásai, melyben ugyebár August Walker szerepében láthattuk Cavillt. A gondok itt kezdődtek, hiszen Walker karaktere bajszos volt, míg Az igazság ligájában teljesen csupasz arccal kellett volna megjelennie Cavillnek.

Ráadásul a színészt szerződés kötötte ahhoz, hogy az Utóhatás munkálatainak a végéig megtartsa a bajszát, ami egy igen érdekes szituációt eredményezett. Éppen ezért végül a Warner kénytelen volt engedni, és a legjobb megoldásnak azt találták, hogy az utómunkálatok során távolítják el Cavill bajszát. Rövidesen azonban kiderült, hogy ez a vártnál jóval nehezebb és hosszadalmasabb folyamat lesz, és hát mint ahogy az láthattuk, a végeredmény igen kétesre sikeredett.

Azonban sokkal több volt ez, mint egy egyszeri baklövés, és rövidesen a bajusz végül a DC összes problémájának az arcává vált, hiszen már ez az eset is a kulisszák mögötti problémák soráról árulkodott. Ugyanis simán kivárhatták volna akár a Mission Impossible forgatásainak a végét is, ezzel elkerülve a fölösleges, tényszerűen hosszadalmas utómunkázást, de vélhetően a Warner nyomásának köszönhetően Whedon kénytelen volt őrült tempóban összecsapni a filmet.

A Warner egyébként már ezelőtt is rendszeresen belekotnyeleskedett a dolgokba, és az sem volt nagy titok, hogy bár Snyder távozása a lánya halála miatt történt, a stúdió kapva kapott az alkalmon, hogy egy könnyedebb, széles körben befogadhatóbb hangvételre állítsa át a dolgokat. A Batman Superman ellen - Az igazság hajnala film fogadtatásával sem voltak különösebben elégedettek, amit Snyder filmkészítési stílusával magyaráztak, miközben ők közel 40 percet csak úgy kukáztak a filmből.

A GS YouTube csatornája csak rád vár!

Videótesztek, magyarázók, érdekességek, beszélgetések, livestreamek, végigjátszások, magyar feliratos előzetesek.

A 2016-os Öngyilkos osztag esetében szintén hasonló dolgok történtek, amikor is a stúdió vezetői lényegében átvették az irányítást a film egésze felett, teljesen háttérbe szorítva az eredeti rendező, David Ayer elképzeléseit

Utólag már tudjuk, hogy az előbb felsorolt filmek egyik se sem működött különösebben a Warnernél, és bármilyen furcsa is, de ezen problémák sorát érhetjük tetten a Henry Cavilles CGI-bajszos hajcihő mentén is.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)