Hirdetés

Luke Skywalker is bedobja magát Ukrajna megvédéséért

|

Mark Hamill olyat tesz, amit évek óta nem csinált, hogy forrásokat gyűjtsön a honvédő háborút folytató ukrán hadseregnek.

Hirdetés

Mark Hamillt elsősorban Luke Skywalkerként, vagy éppen minden idők egyik legjobb Jokereként ismeri a világ, de a színész olykor közéleti kérdésekben is megnyilvánul, így történhetett meg, hogy tavaly ősszel az ukrán hadsereg drónprogramjának (Army of Drones) nagykövetévé szegődött.

Az Oroszország által közel 1 éve lerohant szomszédunk számára különösen nagy segítséget jelentenek a széles körű harcászati és felderítési feladatokban bevethető repülő szerkezetek, Hamill pedig most egy különleges akciót hirdetett a program finanszírozásának megsegítésére.

Hirdetés

A 71 éves színész a Politicónak nyilatkozva árulta el, hogy sajátkezűleg szignózott, limitált számban elérhető Star Wars posztereket fog áruba bocsátani, a bevételekkel pedig az Army of Drones programot támogatja majd. Hamill egyúttal felhívta rá a figyelmet, hogy a poszterek különösen keresettek lesznek, mivel Az utolsó jedik 2017-es sajtóturnéja óta nem árult aláírt Csillagok háborúja-tárgyakat.

A különlegességeket egy aukción keresztül értékesítik, az interjúból viszont nem derült ki, hogy mikor és milyen formában kerül sor az árverésre. A befolyó pénzből támogatott drónprogram a katonai eszközök beszerzését, karbantartását és a személyzet kiképzését foglalja magában.

"A drónok létfontosságúak ebben a konfliktusban. Ők a szemek az égen. Ők védik a határt, ők figyelnek."

- nyilatkozta mindenki Luke Skywalkere. A pénzgyűjtés az ukrán fegyveres erők, a digitális átalakításért felelős minisztérium és a United24 nevű globális jótékonysági kezdeményezés keretében zajlik, amely eddig már 252 millió eurót gyűjtött Ukrajna védelmére. A United24 támogatói között nem Hamill az egyetlen világsztár, az ügy érdekében mások mellett az Imagine Dragons zenekar és Barbara Streisand is bedobta magát.

 

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)