Hirdetés

Nagyon elszomorító híreket osztott meg Bruce Willis felesége a színész állapotáról, de fontos céllal tette ezt

|

A Today című műsorban adott interjút Emma Heming Willis, először szólalt meg azóta, hogy Bruce Willist frontotemporális demenciával diagnosztizálták.

Hirdetés

Februárban mi beszámoltunk nektek róla, hogy a korábban afáziaként (vagyis agyvérzés következtében fellépő nyelvi zavar) diagnosztizált betegsége miatt visszavonult 67 éves színésznél frontotemporális demenciát állapítottak meg az orvosok, ami igen súlyos betegség, drámai következményekkel - kb. 5-15 évig élhet vele a beteg legjobb esetben, de komoly szelllemi leépüléssel, hangulat- és mozgási zavarokkal kell megküzdenie. 

Sajnos a helyzet azóta is romlott, erről  Emma Heming, Willis felesége számolt be egy tévés interjúban annak kapcsán, hogy most van a demencia világhete, vagyis ilyenkor igyekszik minden tenni tudó és akaró érintett, vagy orvos felhívni a figyelmet arra, hogy az ilyen betegséggel küzdő embereknek és családjuknak mennyire nehéz dolga van, milyen fontos figyelmet szentelni ennek a jelenségnek. 

Hirdetés

"Sajnos már azt is nehéz megmondani, hogy a férjem tisztában van-e az állapotával"

- jelentette ki Heming, aki szerint ez egy "családi betegség", mindannyian megküzdenek vele, pusztán az a tudat segít könnyebbé tenni a helyzetet, hogy ők pontosan tudják, mi történik a beteg hozzátartozóval. Ez sem adatik meg mindenkinek. 

A színész felesége arra is kitért az interjú során, hogy nagyon fontos itt a család szerepe, igyekezett hangsúlyozni, hogy nem ápolóként, hanem "care partnerként" hivatkozzon magára, aki ugyan gondoskodik a férjéről, de ettől még kapcsolatuk lényege nem változik.

"Nagyon fontos, hogy ilyen esetben a gondoskodásért felelős partner saját magára is figyeljen, ne csak a betegre, így tud a lehető legtöbbet tenni a másikért is"

- tette hozzá Heming. 

Beszélgetnél velünk erről a hírről?

Lennél a GS közösség tagja? Gyere a GS Party/Chat Facebook csoportba, dobj fel témákat, dumálj régi és új GS írókkal, olvasókkal!

Legutóbb - a diagnózis híre után - még márciusban osztott meg egy családi szülinapról készült videót Demi Moore, a színész volt felesége, itt Willis jókedvűnek, oldottnak tűnik. Azóta is rendszeresen próbálják lesifotósok lencsevégre kapni őtt, a család ezért kifejezetten kéri, hagyjanak nyugalmat és méltóságot a színésznek.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)