Hirdetés

Star Wars IX - A Gyűrűk Ura egyik színészével erősít a stáb

|

Korábban már dolgozott együtt J. J. Abramsszel, szóval nem is olyan meglepő, hogy lecsapott rá a rendező.

Hirdetés

A Gyűrűk Ura-trilógia Borbak Trufiádokja, vagy ahogy talán a legtöbben ismeritek, Trufája szerepet kapott a kilencedik Star Wars epizódban. Persze valószínűleg nem a pajkos kis hobbit megformálásával keltette fel J. J. Abrams érdeklődését Dominic Monaghan, sokkal inkább azért, mert a Lost - Eltűntek című sorozatban már dolgoztak együtt évekkel ezelőtt. 

Hirdetés

Nemrég a Deadline jelentette be a hírt, amely szerint Monaghan is szerephez jut az egyelőre még cím nélküli kilencedik számozott Star Wars moziban. A színész így kommentálta a hírt:

"A messzi messzi galaxisnak közel akkora hatása volt, mint annak, amiben mi élünk, szóval nagyon örülök, hogy én is a részese lehetek."

Persze ahogy a korábban kiderült új castingok esetében, most sem tudunk semmit sem arról, hogy kit is alakít majd Dominic Monaghan. Ez legkésőbb 2019 decemberében fog kiderülni, akkor veszi ugyanis célba a mozikat a kilencedik epizód.

Ti pozitív vagy negatív karakter bőrében látnátok viszont szívesebben az egykori Trufát? 

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)