Hirdetés

Teljesen hülyének nézi a Marvel a saját olvasóit, Ms. Marvel kinyírása a legjobb példa erre

|

Semmi értelme így a képregényes haláloknak: csak azért végeztek vele, hogy azonnal feltámasszák egy minimális csavarral.

Hirdetés

2021-ben már írtunk egy hosszabb anyagot arról, hogy vajon miért öli meg a Marvel épp most Pókembert, Doctor Strange-et és Skarlát Boszorkányt, ha sorban érkeznek a filmjeik - később kiderült, hogy Póki nem is hal meg, de ez tulajdonképpen lényegtelen, mivel pár kivételtől eltekintve (ilyen mondjuk Ben bácsi) a képregényekben egyetlen halál sem örök. Előbb vagy utóbb mindenki feltámad, minden fontosabb karaktert visszahoznak az írók, de azért legalább pár évet szoktak várni ezzel. Nem így történt ez a nemrég elhunyt Ms. Marvel, vagyis Kamala Khan esetében, neki ugyanis rekordidő alatt sikerült feltámadnia.

Ms. Marvel nemrég az Amazing Spider-Man képregényben vesztette életét, hősiesen feláldozta magát. Nem maradt azonban sokáig halott, szinte azonnal fel is támasztotta őt a kiadó a Hellfire Gala 2023 című kiadványban, egyúttal kiderült, hogy Kamala Khan egy mutáns - ezért lehetett őt feltámasztani, az X-Men tagok ugyanis jelenleg gond nélkül halnak, azonnal vissza lehet hozni őket az életbe az élő sziget, Krakoa segítségével (ez jelenleg az X-Men és gyakorlatilag az egész mutáns nép otthona).

Hirdetés

Nem egyszerű újat kitalálni a mainstream képregényiparban, így az a változtatás, hogy az eddig az Inhumans csoporthoz sorolható (de egyébként az Avengers és Champions csapatokban is megforduló) Ms. Marvel immár az X-Men soraiba tagozódik be, és maga is mutáns, egy alapvetően érdekes módosításnak tekinthető, amivel izgalmas új történetszálakat nyithatnak meg az alkotók. Az sem mellékes, hogy a Marvel Comics képregényeinek világa így igazodni fog az MCU-hoz, a Ms. Marvel tévésorozatból ugyanis kiderült (és most némi spoiler következik), hogy a Marvel moziverzumában Kamala Khan egy mutáns. Mindezek mellett azonban már-már komikus az, ahogy a Marvel ezt az egészet tálalta. 

Ha így kezelik a képregényes halálokat, ha még azzal sem lehet számolni, hogy egy elhunyt karakter legalább pár évre kikerül a képből, akkor tényleg végképp felesleges lesz minimálisan is félteni kedvenc hőseinket. Azt persze a jövő fogja megmondani, ez a módszer mennyire jön be a rajongóknak. Ms. Marvel most új képregényes szériát kap, ennek eladási számai lesznek majd beszédesek.

Az alábbi galériában megnézhetitek az új, Ms. Marvel: The New Mutant címmel induló képregénysorozat borítóvariánsait. Ezek egyébként mind egy-egy klasszikus X-Men vagy Ms. Marvel borító újragyúrt verziói. 

Azt sem szabad közben elfelejteni, hogy kemény napok várnak a mutánsokra, hiszen a nyakunkon van a Fall of X képregényes crossover esemény, ahol az évek óta kiváltságos helyzetű mutánsok egész világa összeomlik egyik napról a másikra, ez pedig nyilván hatással lesz immár Ms. Marvelre is.

Attól mindenesetre nem kell tartanunk, hogy bármi komolyabb baja esik, elvégre épp most prezentálták nekünk, mennyire jelentéktelen volt a korábban nagy dérrel-dúrral beharangozott halála.

A GS YouTube csatornája csak rád vár!

Videótesztek, magyarázók, érdekességek, beszélgetések, livestreamek, végigjátszások, magyar feliratos előzetesek.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)