Medieval 2: Total War - ilyen volt a mohácsi csata

Kapcsolódó játékok: Medieval II: Total War

HP 2011. november 28. 11:04

Unalmasnak találod a történelemórát? Ha a Történelmi Animációs Egyesület tartaná, ilyen kérdés fel sem merülhetne.

A Történelmi Animációs Egyesület célja a magyar történelemoktatás hatékonyságának növelése, történelmi értékeink, nemzeti hagyományaink megőrzése a multimédia modern eszközeivel is. Weboldalukon ezzel a szöveggel köszönnek be, elsőre persze nem tűnik nagy dolognak, de amikor meglátjuk, hogy mit is értenek ezalatt, már egészen más a helyzet. Egy nagyon profi és végre valóban izgalmas kezdeményezéséről van szó, amely értéket és tudást is közvetít, olyan nehéz belekötni, mint egy feketeüveges Merciből baseball ütővel kiszálló bojlertestű sötét lovagba.

A Történelmi Animációs Egyesület foglalkozik interaktív térképek készítésével, játékfejelsztéssel, 3D-s modellezéssel. Kutatásuk során a csatarekonstrukciók elkészítéséhez a Creative Assembly Total War szoftvereit használták fel. A több éves munka során eddig az 1809-es győri csata (Rome Total War, Napoleonic Mod.), a Kr.e.216-os cannae-i csata (Rome Total War, Realistic Mod.), illetve a nemrég bemutatott 1526-os mohácsi csata (Medieval II. Total War, Magyar Mod.) rekonstrukciója készült el. Utóbbi most meg is tekinthető gyorsan, nekünk leesett az állunk a végeredmény láttán.

Ahogy az egyesület honlapján is olvasható, a céljuk ezekkel a feldolgozásokkal az, hogy a lehető legkomplexebb módon ismertessék meg a játékossal a Magyar Királyság diplomácia-, politika- és gazdaságtörténetét, eszmetörténeti, művészettörténeti elemekkel gazdagon átszőve, miközben a játékos izgalmas stratégiai problémákba bonyolódik, újra megvívja régi korok nagy csatáit. Ez pedig - lássuk be - sokkal izgalmasabb lecke, mint Gizi néni rekedtes hangján elaludni a hátsó sorban történelemórán, és talán jobban meg is értjük, mit jelentett hadvezérnek lenni, mi mozgatta az adott kor katonáit, vezetőit háborús időkben.


Rohamozó magyar félnehéz lovasság a XV. századból

Baltavári Tamás történész és Partigh Kis Rómeó, a Károli Gáspár Egyetem történész hallgatója segített a mohácsi csata interaktív feldolgozásában, a rekonstruált csaták jeleneteiből összevágott film tehát nem csak izgalmas csatajelenet, a gondos viselettörténeti és régészeti kutatómunka révén a csaták szereplői testközelből mutathatók be, korhű ruhákkal, fegyverekkel, felszereléssel.


Török baltás gyalogság a XV. századból

A Történelmi Animációs Egyesület munkássága tehát valódi gamer csemege, egyrészt valóban profi vállalkozás, másrészt bizonyítja, hogy nem csak az agyatlan hentelés lehet a játékok célja. Megfelelő környezetben segítségükkel megújulhat az oktatás menete is, a jegyzetek helyét átveheti egy interaktív folyamat, ahol végre mi magunk is szerves részévé válunk a történelemnek, segítségével pedig könnyebben értjük meg a jelent is. 

És szerintetek milyen módon lehetne a tanulást segíteni? Mi lenne még jó játék a suli keretein belül?

Címkék: medieval total war ii, total war 2, medieval, mohácsi csata, történelem, PC, Stratégia


Medieval 2: Total War - ilyen volt a mohácsi csata - Kommentek

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szerkesztőség és a szolgáltatás üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal! A moderálási elvekbe ütköző hozzászólásokat szerkesztőségünk bármikor törölheti.
Oldal: 1 | 2 | 3 | következő... |
Angalet (2011. december 10. 18:25)
Jack Bauer (10/10)
Ez tényleg jó hír, hogy valakik veszik a fáradságot és elkészítenek egy ilyen kiegészítőt, amit felhasználnak az oktatás terén, reméljük hasznos is lesz
44
anygal (2011. december 06. 19:07)
Inaktív)
...válasz Joe8805 12. kommentre:
 
Tény, hogy II. Lajos királyunk jól elbaltázta amikor elfogta a követeket hogy tárgyaljanak az új békéről, s ezért a törökök kicsit berágtak. Tény hogy utána is rengeteg hibát követett el (Nándorfehérvár feladása, nem várta be Szapolyait, illetve szerintem nem pont a legjobb színteret választotta a csatának), mindezektől függetlenül a csata -tudomásom szerint is- tényleg így zajlott le, nem látom hol találtad benne a történelmi hamisságot.

A készítőknek viszont gratulálok! Elképesztően jól sikerült, ez tényleg meghozza a kedvem a tanuláshoz
43
skizma (2011. november 30. 12:55)
Inaktív)
Bejött ez a videó, csak olyan mintha elvágták volna. nekem nagyon tetszett a narráció, a végére még juthatott volna egy kicsi, amúgy érdekes a végéig és gratulálok!!! Remélem majd eljut egy-két iskolába is. ja és van nekik valami site-juk?
42
Murder3 (2011. november 30. 01:10)
Jack Bauer (10/10)
...válasz Greenh0rn 37. kommentre:
 
Aláírom, de a kora köztársaság korába meg kiforratlanabb volt a hatalmi rendszer a világba mondjuk egy középkorhoz képest.
41
danis2142 (2011. november 29. 19:42)
Sheldon Cooper (5/10)
Nem hangulatkeltèsbôl de szerintem a medieval 2 a leggazdagabb etw rèsz az ôsszes kôzül, sajnàlom high shogun2 ès empire èk màr nem moddolhatôk her rengeteg kiegèszitô èrtèkû mod van medi2 höz pl.Third Age, engem sokkal job an megragadott a szamuràjoknàl.
40
ManyMan (2011. november 29. 19:04)
Jack Bauer (10/10)
Az iskolába is ezt kellene levetíteni!
39
amiron (2011. november 29. 18:10)
Inaktív)
Nagyon jó lett, respekt a készítőknek.
Bár a vége egy kicsit fura lett, azért mondhattak volna még pár szót a csata következményeiről stb.
38
Greenh0rn (2011. november 29. 07:38)
Kirk kapitány (6/10)
...válasz Murder3 35. kommentre:
 
Ha a császárkori Rómát nézed akkora már tényleg ők voltak a legnagyobbak és legerősebbek. De ők is elkezdték valahol. A kora köztársaságban tulajdonképp csak mint város létezett, de még Itália meghódítása után se hinném hogy nagyobb lett volna mint mondjuk a ptolemaida Egyiptom vagy a szeleukida Szíria. Abban egyetértek veled, hogy a középkorban nem nagyon volt taktikázás, főleg a tűzfegyverek előtt, de azt ne nagyon mond, hogy a római kor a többihez képest unalmas taktikailag, mert szerintem pont ott voltak a legtalálékonyabb hadvezérek
37
matthew95 (2011. november 29. 06:07)
Jack Bauer (10/10)
...válasz asztalos000 30. kommentre:
 
Háát... esetleg, ha vége lesz végleg a Barátok Köztnek, esetleg az egész RTL-nek, akkor lehet, hogy ezrek harcolnak majd a dobozért!
36
Murder3 (2011. november 29. 00:22)
Jack Bauer (10/10)
...válasz anzolika19 34. kommentre:
 
eggyik se volt akkora, hogy reálisan esélyeik lettek volna, ahogy nem is szóltak bele.
középkorba mivel estek egymásnak?
a középkorba is csak 1400 után vagy akörül jöttek be a puskák amik még korántsem vették át a vezető harcmodort, de már tüzérség is igen meghatározó volt+hajóharcoknál ha már az empiréről beszélünk, de a középkorba is már ágyú vette át a vezető fegyverzetet.

35
anzolika19 (2011. november 28. 23:23)
Inaktív)
...válasz Murder3 32. kommentre:
 
Voltak, de közelse olyan, mint példáúl a szalamiszi -csata.
Igazi úgy értem, ha már az empire-t hoztad fel, hogy nem seregek egy más ellen lövöldöznek , hanem kardokkal és lándzsákkal esnek egymásnak.

Meg mi az hogy nincs rivális birodalom csak a római, ott vannak a görög város államok (a hoplita katonák), perzsák, tholemajosz birodalma, szeleukidák, makedónok, északon pedig a barbár birodalmak, mint gallok, germánok.
34
Mordredd (2011. november 28. 22:29)
Inaktív)
Hát ebből aztán mindent kihoztak amit ki lehetett, ehhez kétség sem férhet, bár még pár dolgot megemlíthettek volna, mint pl. hogy érte a vég Lajos királyt a nagy menekülés hevében. Persze kimondhatjuk hogy az Oszmán birodalommal szemben eleve kudarcra voltunk ítélve, késlekedés és rossz szervezés ide vagy oda, Mohács csupán idő kérdése volt. Utólag már csak az számít hogy megpróbálták a lehetetlent, nem szégyen az erősebb által legyőzetni, csak az gáz ami ezek után történt...
33
Murder3 (2011. november 28. 22:04)
Jack Bauer (10/10)
...válasz anzolika19 29. kommentre:
 
mert középkorba nem voltak tengeri csaták?...

mit értesz igazi csata alatt?meg test-test ellen?

stratégiailag egyértelműen az empire a legjobb kor és a leghangualtosabb
középkor jó átmenetet képez,széles birodalmak illetve erős vallási behatás.
+ a lovagi fullpáncéba lévő egységek felbecsülhetetlenek:D
empire-nek ez a legnagyobb hátránya.(előnye a fejlett tüzérség és már fejlettebb harci taktikák.)

viszont a római kor ezekhez képest unalmas+technikailag meg taktikailag is.(rivális birodalamk gyak nincsennek)

32
Keledor (2011. november 28. 21:50)
Dr. Gregory House (9/10)
Nagyon jól megcsinálták a srácok! Grat hozzá! Mééég! :D
31
asztalos000 (2011. november 28. 21:16)
Jack Bauer (10/10)
Micsoda bátorság kellet oda kiállni,a csatamezőre
és szembenézni a túlerővel,és a halállal .
A ma emberéről nem tudnám elhinni hogy képes lenne rá.
30
anzolika19 (2011. november 28. 21:16)
Inaktív)
...válasz Murder3 26. kommentre:
 
Szerintem nagyon tévédsz, ez a legjobb kor, itt vívták a legnagyobb és az igazi csatákat, igazi test - test elleni küzdelmek. Nem beszélve a számtalan népről és a hozzájuk tartozó különféle egységek. Nem beszélve a tengeri ütközetekről ami most lenne először ebben a korban.
29
ThePumpkiner (2011. november 28. 20:44)
Earl (4/10)
Korrekt munka!
28
akosmakos (2011. november 28. 20:11)
John Locke (7/10)
...válasz Lilithn 10. kommentre:
 
Az egy suliban játszódó GTA-szerű játék, igaz még nem volt hozzá szerencsém, de ha a GTA bejön(tt), akkor biztos jó a suliban is randalírozni.
27
Murder3 (2011. november 28. 19:35)
Jack Bauer (10/10)
...válasz anzolika19 22. kommentre:
 
nem értem mit vártok azon a legunalamsabb kor kb.
Nagy birodalom a rómaiakon kívül nem volt vagy csak barbár szinten.
diplomácia ami amúgyis gyengesége a játéknak itt méginkább feleslegessé válik illetve azt az igazi birodalmi,hatalmi rendszert se lehet átélni.
26
Spyro (2011. november 28. 19:24)
Jack Bauer (10/10)
Nagyon jó!
25
Oldal: 1 | 2 | 3 | következő... |

Medieval II: Total War

Fejlesztő: Creative Assembly

Kiadó: SEGA Europe

Platform: PC | Stílus: Stratégia

KAPCSOLÓDÓ VIDEÓ

The Sims Medieval - Webisode 5
A mai részből kiderül, hogyan uralkodhatunk birodalmunkban a hosszú távú célok, azaz ambition-ök segítségével.

Videó lejátszása

A MEGÚJULT MACWORLD

Burnout Dominator (PSP Essentials)

2.690 Ft

MEDIEVAL II: TOTAL WAR HÍREK

AKTUÁLIS!

Jó Reggelt! 2012.05.26.

2012. május 26. 07:56

Folyamatosan az zakatol a GameStar szerkesztőinek fejében, hogy jó lenne még pár percet tölteni a Diablo 3 karakterünk testreszabásával...

AKTUÁLIS LAPSZÁMUNK

Gamestar magazin 2012. májusi címlap
Keresd az újságárusoknál!

FANSITE AJÁNLÓ



KIEMELT PARTNEREINK

CÉGMÁTRIX

CégMátrix szolgáltatás- és termékkereső portál
Itt megtalálja a keresett terméket, márkát, szolgáltatást, céget - cégadatokkal: név, cím, telefon, fax, web, nyitva tartás. WAP-on is!

Erdélyben: Erdélyi Cégmátrix