Hirdetés

Új tanév, új számítógép?

|

Az nem újdonság, hogy a tabletek, az okostelefonok, a laptopok, a játékos PC-k és maga a gépfejlesztés sem olcsó mulatság. Megoldás viszont van.

Hirdetés

A mai iskolások „digitális bennszülöttek” akik a tabletek, okostelefonok, laptopok korában születtek, készségszintű használatukat már óvodából kilépve szinte teljesen elsajátítják. Míg 15 éve a család serdülő félben lévő tagjai csak álmodoztak egy számítógépről, manapság szinte megkerülhetetlen a gépvásárlás, az azonban komoly kérdés, hogy miből és milyet vásároljunk. Arról nem is beszélve, hogy ez még csak a kezdet, a kiegészítők, berendezések és szoftverek bőven százezres tételre rúgnak – persze ezek finanszírozására is van megoldás.

Az első korosztály, amely már igényli a számítógépet, nagyjából az általános iskola harmadik-negyedik évfolyamához köthető. Itt még nem kell igazán komoly gépekre gondolni, egyszerűbb alaplap, gyári processzor, videokártya és négy gigabájt RAM elég kell, hogy legyen. Mindez 60-70.000 forint környékén megoldható. Persze lehet menni följebb itt is, 120.000 forintból akár középkategóriás játékokig is el lehet juttatni az aktuális konfigot. Azonban figyelem: ahogy ruháikat, számítástechnikai eszközeiket is hipersebességgel növik majd ki a gyerekek.

A konfigurációk csak a gépre vonatkoznak. Minden esetben hozzá kell számolni a kiegészítőket is: billentyűzet és egér 5-25 ezer forintig, a monitor mérettől és típustól függően 25-80 ezer forintig terjed, a friss Windows operációs rendszer úgy 25 ezret kóstál.

 

Aztán persze érkezik a középiskola. Itt már megjelenik az igény a komolyabb játékokra, a videószerkesztésre, fotómanipulációra is. Ehhez pedig erősebb vas kell. A belépő szint itt is megoldható 80.000 forint körül – bár ettől ne várjunk csodákat –, ha azonban szeretnénk teret engedni a kreativitásnak és a korlátokat maximum kis mértékig figyelembe vevő szórakozásnak, akkor érdemes 150-180.000 forint körül gondolkodnunk. Ennyi pénzért már dedikált videokártya, megfelelő méretű merevlemez és nyolc gigabájt ram jár.

Végül pedig az egyetem következik, ahol valószínűsíthetően az utolsó számítógépét veszik a szülők a gyereknek, mert ezek után már megoldja ő maga. Kétség kívül itt kell a legkomolyabban a zsebbe nyúlni. Minimál büdzséből dolgozva kicsivel 100.000 forint alatt itt is beszerezhető egy alapgép – persze szoftverek nélkül –, de ha cél például egy felső kategóriás játék, vagy műszaki tervező programok futtatása, akkor ez az összeg már 200-230.000 forint környékére emelkedik.

A gép kiválasztásán túl foglalkozni kell a legális forrásból származó szoftverek beszerzésével, sőt adott esetben a megfelelően ergonomikus asztallal, székkel, világítással is. Bárhonnan nézve ez nem olcsó mulatság, és itt érkezik is a kérdés: mi a teendő, ha nem fér bele a büdzsébe, de valahogyan mégis forrást kell teremteni rá.

A választ több fajta banki hitel konstrukcióban is kereshetjük. Ilyen például a személyi kölcsön. Ennek segítségével ugyanis elkerülhető, hogy egyszerre terheljük meg a család költségvetését egy ilyen nagyobb kiadással. A törlesztő részletek révén az egyszeri beruházás költsége több hónapra oszlik el, így elérhetővé válik akár az álomgép is, de a megfelelő biztosan. „Ma már kevés papírozással – főleg, ha már meglévő banki ügyfélről beszélünk -, jó eséllyel hitelhez juthat az ember, és a szerződéskötést követően a pénz akár egy óra múlva a számlán is lehet. A személyi kölcsön előnye többek között az is, hogy ingatlanfedezet nélkül kapható és bármilyen célra felhasználható. Így akár már párezer forintos törlesztőrészlet mellett is finanszírozhatóvá válhatnak a fenti konfigurációk.” – mondta el dr. Rajmonné Veres Ibolya az OTP Bank Fogyasztási Hitelek Főosztályának igazgatója.

 

A tájékoztatás nem teljes körű. Jelen hirdetés nem minősül ajánlattételnek, célja kizárólag a figyelem felkeltése. Részletes feltételek: www.otpbank.hu, 06 1/20/30/70 366 6666, 06 40 366 666

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)