Hirdetés

A Homeworld 3 fejlesztői is leépítenek több kukázott projekt után

|

A Blackbird Interactive az év nehézségeit felidézve kénytelen volt megválni több tucat baráttól és kollégától.

Hirdetés

A Homeworld 3 fejlesztői először a LinkedIn felületén, majd egyéb publikus csatornákon is közölték a világgal, hogy leépítették stúdiójukat. Az egyik munkatárs először 40 főről beszélt, akit szélnek eresztenek, majd az IGN.com közölte, hogy várhatóan 41 kollégáról van szó. A lényeg, hogy rengeteg fejlesztőtől vált meg a csapat, nem sokkal a kukába került projektek híre után. 

A Blackbird Interactive képviselője a következőket nyilatkozta a helyzet kapcsán:

"Sajnos meg kellett válnunk néhány barátunktól a héten. Az utóbbi egy év az egész ipar számára nagyon kemény volt. Ennek eredményeképp be nem jelentett projektek kerültek kukába, tegnap 41 csattagunktól váltunk meg. Mivel független stúdió vagyunk, így a csapat tagjai közel állnak egymáshoz ."

Hirdetés

A szomorú hírek után annyit hozzátettek, hogy most gőzerővel igyekeznek segíteni az egykori kollégák jövőjének rendezésében, és ami a Blackbird játékait illeti, a szomorú történések nem érintik egyik már bejelentett címüket sem.

A stúdió jelenleg a Homeworld 3-on befejezésén ügyködik, de közben ügyködnek az Earthless című sci-fi kártyajátékon is a Team17 megbízásából.

A GS YouTube csatornája csak rád vár!

Videótesztek, magyarázók, érdekességek, beszélgetések, livestreamek, végigjátszások, magyar feliratos előzetesek.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)