Hirdetés

Bajban lehet a Pokémon GO fejlesztője, négy projektet töröltek, elbocsátások is lesznek

|

Egy Transformers témájú AR-játékot is kukázott a Niantic.

Hirdetés

Úgy tűnik, Niantic is szembesülni kényszerült azzal a jelenséggel, amikor a hirtelen aratott zajos siker az akadálya annak, hogy további jelentős, akár az elsőt is túlszárnyaló eredményeket érhessen el egy cég. A Bloomberg beszámolója szerint ugyanis John Hanke ügyvezető a minap arról tájékoztatta a vállalat munkatársait, hogy a személyállomány 8 százalékától, mintegy 85-90 embertől megválnak, és ez még csak a gazdasági környezet által megkövetelt költséglefaragás egyik fele. Az elbocsátásokkal párhuzamosan ugyanis leáll négy játék fejlesztése, amelyekhez előzetesen nagy reményeket fűzött mind a Niantic, mind pedig a sikerükben érdekelt partnerek.

A legizgalmasabb a balsorsú négyesből alighanem a Hasbróval és a TOMY-val együtt még tavaly bejelentett Transformers: Heavy Metal, amely hogy, hogy nem, pont AR-alkalmazás formájában látott volna napvilágot. Ugyancsak a kiadáscsökkentésnek esett áldozatul a Sleep No More, Punchdrunk című előadás mögött álló New York-i színtársulattal közös projekt, és még két további, amelyeknek csak a kódneve szivárgott (Blue Sky és Snowball) szivárgott ki.

Hirdetés

Mindezt azzal indokolta a Niantic szóvivője, hogy a szükséges lépéseket követően a cég különösebben nem részletezett, elsődleges céljaira fókuszálhatnak. A távozóknak pedig megköszönte hozzájárulásukat a Niantic sikereihez, valamint ígéretet tett arra, hogy támogatni fogják őket a nehézségekkel teli átmeneti időszakban.

A Ninatic egyébként épp a minap jelentett be egy új együttműködést, minek keretében a kiterjesztett valóság segítségével hozza közelebb az NBA-t a rajongókhoz, továbbá az áprilisban leleplezett Peridot alól sem rántották még ki a szőnyeget, de kérdéses, hogy lehet-e még egy AR-játék oly eredményes, mint a hatodik születésnapját ünneplő Pokémon Go, amely a Sensor Tower adatai szerint körülbelül 6 milliárd dollár bevételt termelt mostanáig.

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


Intő jel lehet, hogy a Harry Potter: Wizards Unite és a Pikmin Bloom sem tudta megközelíteni a Pokémon Go számait. Az utóbbi még elvegetál, de a varázslós mókát már le is lőtték. Másrészt viszont szerencséje is van a Niantic csapatának, mert a konkurenciának sem megy jobban; a Minecraft Earth sorsa szintén lekapcsolás lett, a Jurassic World Alive és a Dragon Quest Walk pedig a Pokémon Go eredményének töredékét tudja csak felmutatni.
 

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)