Hirdetés

Több mint 50 év után kiszáll a Sega a japán játékgépek piacáról

|

A vállalat már két éve több kapcsolódó részvényt is eladott, ezúttal viszont teljesen elhagyta az arcade világát.

Hirdetés

A Sega az 1960-as évek óta foglalkozott játékgépek gyártásával és működtetésével, viszont ezt a tevékenységet 2022-ben véglegesen megszüntette a vállalat. A piaci felmérések alapján már közel 20 éve leáldozóban van a játékgépek kora még annak ellenére is, hogy Japánban kiemelkedő szerepet tölt be a játékos kultúrában.

A cég a koronavírus világjárvány hatására 2020-ban úgy döntött, hogy elkezdi felszámolni a játékgépes tevékenységeket, és a gépek részvényeinek 85%-át eladta a Genda vállalatnak. Két évvel később pedig elérkezett az idő, hogy a Sega véglegesen kiszálljon az arcade piacról.

Hirdetés

Az Eurogamer és a Tojodojo információi alapján a Sega a maradék arcade részvényt is eladta, ugyanúgy a Gendának, amely a GiGo játékgyártóhoz tartozó brand. A Sega a 80-as és a 90-es években Japán piacvezető játékgép gyártó cége volt, a hatalmas sikernek köszönhetően szállt be a játékkonzolok piacára is. Ezentúl a GiGo próbálkozhat tovább, hogy valahogy újra sikeressé tegye a játékgépeket az országban.

A Sega a retró piacról pedig már áthelyezte a fókuszt a modern trendekre, ugyanis a cég elkezdett foglalkozni NFT-kkel, miután szabadalmaztatta a Sega NFT és a Sega Classics NFT Collection védjegyeket tavaly decemberben.

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)