Hirdetés

Van a szakmában, aki szembement a PlayStation állításaival, miszerint a kiadók nem szívlelik a Game Passt

|

A kékek fejese értékrombólónak tartja a Microsoft előfizetéses szolgáltatását, de úgy néz ki ezzel nem mindenki ért egyet.

Hirdetés

Továbbra is nehézkesen halad előre az Activison-Blizzard felvásárlás, melynek során több érdekes részlet is napvilágot látott, elsősorban a nagyközönség elé tárt belsős dokumentumok mentén. A legutóbb a Sony például egy apróbb hibának köszönhetően nyilvánosságra hozta, hogy mennyibe is került a Last of Us Part II, illetve a Horizon: Forbidden West elkészítése, de érdekes részletek derültek még ki a platform Call of Duty-s bevételeit illetőleg is. Mindeközben a Microsoft háza tájáról is érdekes információk kerültek ki, legutóbb például a Minecrafttal kapcsolatban, ami még 2014-ben került a vállalat tulajdonába.

Nincs megállás tehát, a múlt héten is folytatódott a hadakozás, melynek során Jim Ryan azt mondta, több kiadóval is beszélt, akik egyöntetűen azt állították, hogy nem szeretik a Game Passt. Ennek elvileg az elsődleges oka az, hogy a szolgáltatás "értékromboló". Mindemellett hozzátette azt is, hogy kitart azon korábbi kijelentése mellett, miszerint a Microsoft előfizetéses szolgáltatása indokolatlanul sok pénzt emészt fel.

Hirdetés

A PlayStation vezetőjének szavaira hamar ráugrott a Football Managert fejlesztő Sports Interactive stúdióvezetője, Miles Jacobson, aki egyáltalán nem értett egyet Jim Ryannel. Természetesen ő csak a saját helyzetükről tudott nyilatkozni, de ezzel kapcsolatban elmondta, hogy a Game Pass minden szempontból csak pozitív volt a játékuk számára. Ezt így fejtette ki:

"Minden csapatnak más lesz a véleménye a szolgáltatással kapcsolatban. A különböző stúdióknak eltérő adataik lesznek, mert a különböző játékaik más-más helyzetekben fognak jól működni. Számunkra ez eddig mind a három platformon csak pozitív volt."

Jacobson hozzátette, hogy kreatív és pénzügyi oldalról is előnyös volt számukra a Game Pass, ami egyértelműen új embereket vonzott a franchiseba. Úgy látja, hogy ezek mentén egy olyan aktív játékosbázisra sikerült szert tenniük, amellyel a továbbiakban is meglesznek (amennyiben a játékok színvonalát is tartják majd), legyen szó bármelyik platformról.

Jelenleg a Sony és a Microsoft eltérő üzletpolitikát folytat, előbbi a konzol-exkluzív AAA megjelenésekben, míg az utóbbi az előfizetéses szolgáltatásában látja a legnagyobb potenciált. 

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)