Hirdetés

Elhunyt Klaus Teuber, a Catan telepesei alkotója

|

Súlyos, gyors lefolyású betegség okozta a híres társasjáték-tervező halálát.

Hirdetés

Április elsején, 70 éves korában súlyos betegség következtében meghalt Klaus Teuber - közölte a nyilvánossággal a Catan telepeseivel világhírűvé vált társasjáték-tervező családja. A szomorú hírt megerősítette a Catan Studios sajtóközleménye is, amelyben kollégái nemcsak szakmai eredményeit, hanem emberi nagyságát is méltatták, kedves és önzetlen embernek, inspiráló vezérnek és mindenek előtt barátnak nevezve őt.

Teuber halála váratlanul érte a társasjátékosok közösségét, nemrég még a Catan újabb verzióin és kiegészítőin, valamint a népszerű játékhoz kapcsolódó regényeken dolgozott.

Hirdetés

Bő három évtizedet felölelő pályafutása során négy alkalommal nyerte le a rangos Spiel des Jahres-díjat, 1988-ban a Barbarossával, 1990-ben az Adel Verpflichtettel, egy évre rá a Drunter und Drüberrel, majd pedig 1995-ben a Catan telepeseivel. Utóbbi számít élete fő művének, megjelenése óta több mint félszáz különféle kiegészítő, spin-off és javított kiadás látott belőle napvilágot, amelyek 40 nyelven 40 millió példányban találtak gazdára. Sőt, még PC-s és konzolos változat is készült.

A GS YouTube csatornája csak rád vár!

Videótesztek, magyarázók, érdekességek, beszélgetések, livestreamek, végigjátszások, magyar feliratos előzetesek.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)