A Spiel des Jahres a világ egyik, ha nem a legrangosabb társasjátékos díjátadója, melynek keretében általában három kategóriában választanak nyertest: a névadó díj a legjobb családi játéknak jár, emellett jutalmazzák még a gyerekjátékok és a haladóbb, "gamer" társasok kategóriájának egy-egy képviselőjét. 2023-ban az általunk is nagyon kedvelt, videojáték alapján készült Dorfromantiké lett a Spiel des Jahres, a Mysterium Kids: Kipkok kapitány kincse vitte a Kinderspiel des Jahrest, az összetettebb társasok versenyéből pedig a Challengers, avagy a Szupercsapat került ki győztesen (lenyomva az Ikit és Az ismeretlen bolygót), aminek a Gémklub nemcsak az alapváltozatát, hanem rögtön az önállóan játszható kiegészítőjét, a Strandkupát is elhozta magyarul.
Megnéztük, milyen élményt ad a Teamfight Tactics és Dota Auto Chess által képviselt auto battler videojátékokból is merítő társas.
Mindenki mindenki ellen
A Szupercsapat dobozában négy playmatet, három műanyag kártyatartót, néhány jelölőt, valamint több mint 300 kártyát találhatunk, melyek többségén különböző szedett-vedett alakok szerepelnek, mindenféle témák és korszakok (kastély, vidámpark, világűr, filmstúdió, kísértetház, tengerjáró, város) szerint válogatva. Minden tematikus pakli 40 lapot tartalmaz, amiket egyszerű értelmezni: mindnek van egy számmal jelölt ereje, illetve valamilyen hatása, tulajdonsága. A játékosok egy-egy 6 lapból álló, a többiekével teljesen megegyező kezdőpaklival indulnak, ezt bővítik aztán a játék során további lapokkal.
Egy játszma egy 7 fordulós bajnokságból áll, a cél a legtöbb pontszámot (szurkolót) gyűjteni. Az egyes fordulók során először paklit kell építenünk, majd ezt használva megküzdeni aktuális ellenfelünkkel; 2-nél több játékos esetén változik, kivel kell szembenéznünk (páratlan játékosszámnál egy robotpaklit kell bevetni, hogy senkinek ne kelljen várnia a sorára).
A pakliépítés úgy zajlik, hogy húzunk öt lapot a forduló során elérhető, A, B vagy C jelű paklik valamelyikéből, majd választunk közülük annyit, amennyi épp engedélyezett, a többit pedig eldobjuk. Ha nem vagyunk elégedettek, fordulónként egyszer újrahúzhatunk a meg nem tartott lapok helyett, illetve megszabadulhatunk bármennyi, már megszerzett laptól, ami szintén fontos eleme a taktikázásnak (később kitérünk rá, miért).
Ennek végeztével a verseny fázisa következik. A játékosok az elkészített és megkevert paklit lefordítják, majd a kezdőjátékos felcsapja legfelső lapját, és megkapja a zászlókorongot. Ellenfelének addig kell lapokat húznia, amíg azok összesített, esetleg bónuszokkal növelt számértéke nem lesz legalább egyenlő, mint a másik fél által felfedett lapé. Amint ez a feltétel teljesül, a zászló átkerül hozzá, és újra a kezdőjátékoson a sor, ő kezdi lapjait felfordítani. Ha tehát egy 3-as számértékű lap volt lent, és az ellenfél egy 1-est fedett fel, még nem kapja meg a zászlót, de ha ezután egy 2-es vagy annál nagyobb kártya jön ki, övé lesz a jelölő. A legyőzött kártyák a kispadra (a playmat szélére) kerülnek, az egyformák egymásra, a különbözők egymás mellé. A zászlót megszerző játékos legfelső lapja lesz az új legyőzendő csapattag, mindegy, hogy korábban milyen lapok jöttek ki, amikkel sikerült a zászlóra szert tenni.
A forduló kétféleképp érhet véget: egy játékos akkor veszít, ha már nem tud annyi értékben lapot felfedni, hogy legyőzze ellenfelét, vagy akkor, ha megtelik a kispadja, és amikor kellene, nem tud oda újabb karaktert ültetni. A győztes pontot szerez, és a következő forduló jön, esetleges helycserével. Az összeállított paklik megmaradnak, a következő pakliépítés fázisnál tovább bővülnek (vagy soványodnak, ha úgy akarjuk), kivéve a 7. fordulót követő döntőben, itt ugyanis a két legtöbb szurkolót szerző játékos már nem húz, de eldobhatja a nemkívánatos kártyáit.
Gyakorolni nem árt
Páratlan játékossal vagy egyszemélyes játéknál három nehézségi szintre állíthatjuk be a robotot, ami paklit nem épít, saját lapjai vannak, teljesen egyedi kártyákkal küzd. Kétszemélyes játéknál nincs döntő, illetve azonnal vége a játéknak, ha valamely játékos 11 ponttal többet szerez, mint társa.
Az egyes fordulók meglehetősen rövidek, és nem lesznek lényegesen hosszabbak a pakli méretének növelésétől, mert ez nem egy lineáris folyamat, muszáj csökkenteni a lapok számát, ha nem akarunk hamar elhullani. A verseny fázis kimenetelére közvetlen ráhatásunk nincs, a pakliépítésnél dől el minden: jól kell döntenünk, hogy milyen kártyákat toborzunk, illetve melyektől válunk meg (és nyilván szerencsére is szükség van). Ha túl sok kártyánk marad, azért veszítünk, mert gyorsan megtelik a kispad, ha túl kevés, azért, mert nem tudunk válaszolni az ellenfél támadására. Nincsenek olyan szabályok, hogy bizonyos típusú kártyákból csak adott mennyiséget gyűjthetünk, a hatások egyértelműek, nincs semmi szükségtelenül túlbonyolítva. Ketten is játszható, de sokkal izgalmasabb többen nekiülni - csapatépítő programnak sem rossz, ahogy akár 8 játékos mászkál az asztal körül állandóan, és ismerkedik, harcol mindenkivel - egy 16 fős bajnokság meg aztán pláne remek..
A Strandkupa mennyiségre mindent tartalmaz, amit az alapjáték, de mások a paklik, és vannak benne extra szabályok, más tulajdonságú, hatású lapok (például olyanok, amik minden típusba egyszerre tartoznak, így az egyes típusokra érvényes szabályok mindegyike vonatkozik rájuk), ezért egy kicsit eltérő élményt ad, többet ugyanazért a pénzért - nekem ráadásul a dizájn is jobban tetszik. Kombinálható az alapjátékkal is, így akár 9-16 játékos vívhat egymással, ennek gördülékenységét külön szabályok, további lapok segítik. Található benne egy modul is: az edzőkártyák passzív és/vagy aktív képességeket adnak, ezekből minden játékos egyet választ az előkészületek után, és azzal játssza végig a bajnokságot.
A pakliépítéssel ismerkedőknek, a nem szavakra összpontosító partijátékok kedvelőinek egyaránt érdemes ránézniük a Szupercsapatra. Nem túl bonyolult, változatos, mindkét variációja rengeteg lapot rejt, és órákon át szórakoztató - különösen nagyobb társaságoknak.
(A játékot köszönjük a Gémklubnak!)
