Hirdetés

Megjelent néhány régóta várt társasjáték, és még többet bejelentettek áprilisban

|

Megérkezett A fenevad, A Föld, jön magyarul a Cascadia kiegészítője, és az Unmatched kooperatív változata is - izgalmas újdonságokat és bejelentéseket hozott április.

Hirdetés

A videojáték-ipar egy kicsit elcsendesedik hamarosan, már csak a Diablo IV lesz a tavaszi szezonban olyan, amivel több időt fogunk eltölteni, mint amennyit még beírnánk egy önéletrajzba (na meg a switcheseknek a Zelda), úgyhogy jut időnk új, izgalmas társasjátékokra is.

Szerencsére a hazai kiadók nem pihennek, sorra jönnek a régóta várt, izgalmas újdonságok, miközben azzal kapcsolatban is szellőztetnek, hogy mi vár ránk az év hátralévő részében. A nagy sikerű Cascadia Gémklub által gondozott kiegészítője mellett lesz például Unmatched spin-off a Reflexshoptól, meg egy Delta című játék a Delta Visiontől, és már április folyamán is polcokra kerültek olyan újdonságok, amiket, ha van hozzájuk megfelelő társaság, érdemes örökbe fogadni.

Lássuk is, mik a legfrissebb hazai társasjátékos fejlemények.

Hirdetés

Gémklub

Bejelentés

Mysterium Kids - A Mysterium gyerekeknek szóló változata, amiben az egyik játékos Kipkop kapitány szellemének szerepében segít a többieknek hangokkal megtalálni a kincseket, mielőtt véget ér az éjszaka.

Empire's End - A múltba hív minket az Empire's End, amiben a birodalmakat irányítva azok sorsát fenyegető katasztrófákat kell elhárítanunk. A sorscsapások folyamatosan érkeznek, mi pedig nyersanyagokkal licitálva próbálhatunk meg a végsőkig kitartani.

Mosaic: A Story of Civilization - A Mosaic is egy történelmi társasjáték, civilizációt kell benne építenünk, de nem kell bonyolult, agyégetős játékmenetre számítani. Akár 6-an is játszhatják, a játékosoknak kártyákat kell draftolniuk, akciókat választaniuk, és így pontokat szerezniük.

Cascadia: Landmarks - A Cascadia kiegészítője egyfelől kibővíti a maximális játékosszámot 6 főre (úgy, hogy közben arról is gondoskodik, hogy a menetek ne legyenek túl hosszúak), másrészt extra állatkártyákat, tájkép modult, teljesítmény-célokat is tartalmaz. Mindenkinek kötelező, aki az alap Cascadiát szerette.

Taco Cat Goat Cheese Pizza: On the Flip Side - A Cica, pizza... játék egy kicsit megbolondított változata, amiben ha egy állat vagy objektum hátát látjuk, a tenyerünk hátával kell rácsapnunk.

Andromeda's Edge - Űrben játszódó társasokból nincs hiány, az Andromeda's Edge is ezek sorát erősíti. Az összetett stratégiai játékban az Andromeda galaxis peremén bolygókat kolonizálhatunk más játékosokkal és egy rejtélyes fenyegetéssel harcolva; az elején csak egy űrállomásunk és néhány hajónk, valamint nyersanyagunk van, de ha ügyesen mozgatjuk flottánk munkásként funkcionáló tagjait, a végén győztesként emelkedhetünk ki.

Age of Innovation - A Terra Mystica kedvelőinek külön érdekes lesz az Age of Innovation, ami lényegében a legendás társasjáték változatosabb, modernebb kiadása, új külsővel, moduláris frakció-képesség-élőhely kombinációkkal, olyan játékmenetbeli változtatásokkal, amikkel a játék a rajongóknak is új élményt nyújt.

Megjelenés

Northgard - Ismeretlen Földek - A Northgard videojáték által ihletett vikinges társas, bővebb bemutatónk itt található.

Fiesta de Los Muertos - Asszociációs partijáték 4-8 főre. Elhunyt emberekre kell utalgatni, majd a végén a játékosok által leírt szavakat párosítani a személyekhez.

Dobble Disney - 100. évfordulós kiadás - A Disney 100. születésnapjára új Dobble-variáció is érkezett, nagyobb kártyákkal, rajtuk 10-10 szimbólummal.

A Föld - Az év egyik legjobban várt játéka, amiben tablót építünk kártyákból, törekedve arra, hogy a lehető legtöbb győzelmi pontot szerezzük. Bemutatónk hamarosan érkezik, addig átadjuk a szót a kiadónak:

Reflexshop

Bejelentés

Gengszterelmék (District Noir) - Napokon belül megjelenik a Gengszterelmék, egy szettgyűjtögetős, blöffölős játék, amiben kártyákat kell kijátszani és felhúzni, majd ezáltal pontokat gyűjtögetni.

Unmatched Adventures: Tales to Amaze - A fekete dobozos, párbajozós Unmatchedek mellé az év végén jön egy fehér dobozos, kooperációra épülő változat, amiben Nikola Tesla, Jill Trent, Annie Christmas és Golden Bat együtt küzdhet meg a Molyemberrel vagy a marslakókkal, csatlósaikkal. A karakterek más Unmatched játékokban is használhatók, illetve ebben is lehet hagyományos módon párbajozni.

Megjelenés

A fenevad - Aszimmetrikus játék, amiben egy játékos egy szörnyet irányít, a többiek pedig vadászokat. Előbbinek mészárolnia és túlélnie kell, utóbbiak pedig úgy győzhetnek, ha megölik a fenevadat, vagy életben maradnak elegendő napig. Bemutató hamarosan.

Micro Dojo - Egyszerű, kis méretű játék, amiben a feudális Japánban kel daimjók szerepében jólétet teremtenünk egy faluban, egymással versengve, gyors döntéseket hozva. Persze mint szinte minden manapság, ez is játszható egyedül.

Rá: A Nílus völgyének krónikája - Eredetileg 1999-ben jelent meg, de modern változatban, magyarul áprilistól kapható a Rá, melynek játékmenetében a szetgyűjtés és a licitálás is fontos szerepet játszik. Az ókori Egyiptomban versenghetünk játékostársainkkal, hogy elnyerjük Rá (vagy Ré) napisten kegyeit.

Delta Vision

Bejelentés

Trolls and Princesses - Négy troll klán valamelyikét irányítva próbálhatjuk meg lenyűgözni a környék királyát, munkásainkat lehelyezve cselekedhetünk: rombolhatunk, rabolhatunk, barlangot építhetünk.

Delta - A steampunk hangulatú Deltában városokat és technológiákat működtető kristályokhoz kapcsolódó információk után kutatunk, mechanikus lényeket figyelünk meg, bővítjük kalandorcsapatunkat, és ha elég tudást szerzünk, győztesként állhatunk fel az asztaltól.

Starship Interstellar - A Starship Interstellarban az a feladatunk, hogy az emberiség jövőjét biztosító űrhajót építsünk, mivel a Nap a pusztulás szélén áll. Ehhez a Naprendszer más bolygóit járva kell erőforrásokat szereznünk, lehetőleg elsőként - a játékosok egy-egy nemzet képviselőit irányítják, azért küzdenek, hogy az ő népük tegye a legtöbbet a küldetés során.

Hippokratész: Agora - Négy modullal dobja fel a Hippokratész játékmenetét az Agora kiegészítő, amik közül bevethetünk egyet, vagy akár többet is. Extra játékelemek, győzelmipont-szerzési lehetőségek, izgalmas, a játékmenetet érdekesebbé tevő komponensek érkeznek vele.

Megjelenés

Gólem - A 16. századi Prágában játszódó Gólemben rabbikat alakítva kell agyagszörnyeket létrehoznunk, akik aztán védelmezhetik a várost - de arra is muszáj figyelnünk, hogy ne legyenek túl erősek és pusztítóak.

Robin Hood kiszabadítása - Kooperatív pakliépítős játék, amiben Robin Hoodot kell barátai szerepében megmentenünk.

Rettegés Arkhamban: A kártyajáték - Az Arkham Horror kártyás változata, ami alapvetően két fővel játszható, kampányközpontú, és számos díjat szerzett 2017 környékén, amikor az angol verzióját kiadták.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)