Hirdetés

Kipróbáltunk 17 PlayStation VR2-es játékot, elmondjuk, mivel érdemes játszanod

|

Rengeteg játék érkezett a PSVR2-vel együtt, amit tudtunk, megnéztünk.

Hirdetés

Február 22-én futott be a Sony vadonatúj VR-szettje, és erre a fejlesztők közül is sokan felkészültek: a kiadó összesítése szerint a megjelenést követő egy hónap során kb. 40 játék válik elérhetővé rá, némelyik új, mások más platformokon már feltűntek, és vannak olyanok is, amiket az eredeti, 2016-ban megjelent PlayStation VR-ral már játszhattunk, de most kaptak egy kis extra törődést.

Bár mindent még mi sem tudtunk kipróbálni (és őszintén szólva nem is szándékozunk), a Horizon Call of the Mountainről, a Star Wars: Tales from the Galaxy's Edge - Enhanced Editionről, a Gran Turismo 7-ről és a Resident Evil Village-ről már külön tesztben is írtunk, ezeket a linkekre kattintva olvashatjátok.

Most következik a maradék, az a 17 játék, amikhez szintén volt szerencsénk az elmúlt hetekben, és említést érdemelnek, de annyira nem érdekesek vagy tartalmasak, hogy külön cikkben részletezzük őket. Ez persze nem jelenti, hogy nem fogunk több PSVR2-es játékot tesztelni - izgatottan várjuk a The Dark Pictures Anthology: Switchback VR-t, és a No Man's Sky-hoz is visszatérünk majd, ahogy időnk engedi.

Hirdetés

Vadonatúj játékok

Kezdjük előbb azokkal a játékokkal, amik eddig vagy egyáltalán nem voltak elérhetők, vagy legfeljebb PC-n lehetett velük játszani - mégis csak ezek az érdekesebbek.

Altair Breaker

Kardozós játékból meglepően kevés van VR-ra, és csak remélhetjük, hogy a Blade and Sorceryt egyszer átpakolják PSVR2-re is. Addig megfelelt volna az Altair Breaker is, de játéknak nevezni nagy engedékenység. Szűk arénákban kaszabolhatunk, három ellenféltípus támad ránk, és az egyetlen célunk, hogy elérjük a 20-as szintet ugyanazon tevékenység ismételgetésével. A nagyobb ellenfeleket hasonlóan könnyű az égbe repíteni, mint a kisebbeket, csak felfelé kell suhintanunk. Kardozni tényleg jó benne, mármint csapkodni, mert a harcok megvalósítása, nem létező nehézsége, az ellenfelek ostobasága hagy kívánnivalót. Lehet többen együtt játszani, sőt, akkor is net kell hozzá, ha egyedül játszanánk, de a multiban sincs sok köszönet.

Ajánlott? Csak ha biztos vagy benne, hogy a boldogságod kulcsa az, ha fölöslegesen elköltesz 9929 forintot.

Demeo

Kevés játék élvezett akkora felhajtást a PlayStation VR2 nyitó felhozatalából, mint a Demeo, és ez nem véletlen: már PC-n is nagy sikereket ért el. Lényegében egy dungeon crawler, de társasjátékként tálalva: egy retró pincében ülünk egy asztal körül, kis, hét kaszt valamelyikét képviselő figurákat pakolgatunk egy véletlenszerűen generált kazamatában, amit fokozatosan fedezünk fel, támadásaink sikeréről pedig egy kocka dönt. Minden körben két akciónk van, eldönthetjük, hogy mozgunk, támadunk, vagy kártyákat játszunk ki. Anélkül vághatunk bele, hogy szabályokat kellene tanulnunk, annyit kell tudni, hogy mi cselekszünk, aztán az ellenfelek, aztán megint mi, és ha ügyesek vagyunk, eljutunk az épp aktuális, háromszintes kaland végére. Többen is lehet játszani, sőt úgy az igazi - egyedül könnyű hamar elvérezni. VR-ban teljesen szabadon mozoghatunk, közel hajolhatunk az asztalhoz, foroghatunk, meg minden, ami a teljes kényelemhez kell, bár a kamera hajlamos pár másodpercre megzavarodni. Öt különböző kalandot kínál, de már csak a hangulata is remek, ha szeretitek a társasokat, próbáljátok ki!

Ajánlott? Társasjáték-rajongóknak és a körökre osztott szerepjátékok kedvelőinek mindenképp.

Fantavision 202X

Ha bemennék egy kínai áruházba, és ott vennék egy VR-szettet, ami lenyűgöző élményeket ígér 20 ezer forintért, valószínűleg valami hasonló fogadna. A Fantavision 2000-ben, a PlayStation 2-n érdekes volt, de ugyanaz a látvány PlayStation VR2-n, a Fantavision 202X-ben már nem igazán működik. Ráadásul, bár megnéztem az irányítást, percekig ötletem sem volt, mit kellene csinálnom a színes pöttyökkel; egy darabig nyomkodtam mindenfélét, amiért járt aztán pont is, majd kiírta a játék, hogy vége, és elköszönt, mintha egy játékteremben lennék. Végül sikerült kitalálni, hogy össze kell kötözgetni a pöttyöket ügyesen, majd robbantani. Ne hagyjátok, hogy a nosztalgia elkapjon titeket - ha mégis, akkor keressetek egy PS2-t vagy egy emulátort, és lőjétek be azon a Fantavisiont. (Játszható egyébként VR nélkül is, úgy sem túl jó.)

Ajánlott? Hú, nem.

Kayak VR: Mirage

Nagyon szerettem volna szeretni a Kayak VR: Mirage-t, mert tényleg gyönyörű, és tényleg azt kínálja, amit ígér (kajakozást, úgy, hogy a Sense kontrollerekkel evezünk), de többször is nekifutottam, és mindannyiszor olyan erős rosszullét lett úrrá rajtam, amilyet egyetlen másik VR-játéknál sem éreztem még. Egy tengeribetegség-szimulátor az egész, ami már csak azért sem meglepő, mert folyókon, tavakon ringatózva kajakozhatunk, ennek minden élvezetével és hátrányával. Valóban nagyon mutatós, jól néz ki a víz és a különböző tájak is gyönyörűek, ahol versenyben vagy csak magunk szórakoztatására is evezhetünk kikapcsolódásképp. Kiváló a kajakozás lemodellezése, magától értetődő az irányítás, és amit ebből ki lehetett hozni, azt kihozták - egyértelműen látszik, mennyire jó lenne, ha fél perc után nem volna tőle erősebb hányingerem, mint a falunapon ásványvizes üvegben felszolgált "vegyes" pálinkáktól. Mérsékelten vagyok erre érzékeny, a legtöbb játékot tudom úgy játszani, hogy szoktatom magam hozzá, ezt viszont sajnos egyáltalán nem, még a beállítások tekergetésével sem - van, amitől jobb lett, de akkor meg csökkent a játék élvezeti értéke, mivel pusztán az evezés nem annyira izgalmas, a látvány és a játékmenet egysége teszi különlegessé. Azt még hozzátenném, hogy nem sok tartalom van benne, techdemónak meg kicsit drága, ezt is érdemes lehet mérlegelni vásárlás előtt.

Ajánlott? Ha egyáltalán nem okoz nálad szédülést vagy hányingert a VR, igen, de egyéb esetben inkább kerüld el.

Jurassic World Aftermath Collection

Készült néhány remek Jurassic World játék az évek során, az Evolution játékok például kiemelkedők voltak. Az Aftermath viszont már az Oculus Quest 2-n sem hagyott sokakban mélyre elraktározódó emlékeket, és sajnos a PSVR2-es változat is csak annyiban múlja felül, hogy valamivel szebb lett. Egy biztonsági szakértő szerepében kell az Isla Nublaron található parkban elkerülni a különféle dinoszauruszokat - ezt csináljuk a játékidő nagy részében, lopakodnunk kell, ha egy dinó elkap, akkor kezdhetjük is újra - nem küzdhetünk velük, de bevethetünk eszközöket az elterelésükhöz, igaz, a lehetőségeink meglehetősen korlátozottak. Vannak pillanatok, amikor még megmenekülhetünk, ha veszélybe kerültünk, de az irányításbeli problémák, pontatlanságok miatt ez sokszor nem könnyű.

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


A cel-shaded grafika vegyes érzéseket keltett bennem. Nem mondom, hogy csak az a jó VR-játék, aminél realizmusra törekednek, sőt, inkább ne próbálják meg, ha a hardver korlátai nem engedik, de megértem azokat, akiket ez a rajzfilmes látványvilág kirángat az élményből. Nagyobb probléma, hogy a szűkös lehetőségek miatt a játékmenet egy ponton túl önismétlővé válik, még a fejtörők sem elegendők ahhoz, hogy a végére ne unjunk rá. Ellenben legalább a hangokat eltalálták, és az is szuper, hogy közreműködtek a szinkronban a filmek színészei.

Ajánlott? Csak ha akkora Jurassic Park/World rajongó vagy, hogy nem bírod kihagyni.

Runner

Akár szuper is lehetne a Runner, hiszen egy az Akirát vagy a Tront idéző környezetben, motoron száguldunk egy neonfényes országúton, autókat kerülgetve, miközben rendőrdrónok különféle változatai tüzelnek ránk, mi meg vissza rájuk. Iszonyú menő az egész, eszembe juttatta a PlayStation VR Worlds részeként megjelent, kiváló London Heist üldözéses pályáját, hirtelen el is kezdtem hiányolni, akárcsak a Blood & Truth folytatását a PSVR2 nyitó felhozatalából.

Na, de nem kalandozok messzire: a motorról, melynek sebességét mi szabályozzuk, lövöldözhetünk géppisztollyal akár egyszerre két kézzel is, gránátokat dobálhatunk, célpontkövető rakétákat lőhetünk ki, és még kardozhatunk is, ami az első öt percben szuper jó mókának tűnik, de újabb öt perc elteltével már vártam, mikor ér véget a pálya - hamar eluntam az egészet. Sajnálom, mert az alapok amúgy jók, és ha nem a PS2-éra szintjére lőnek, talán jobban sikerül.

Ajánlott? Nem, és nagy kár érte.

Startenders: Intergalactic Bartending

Ezen játék sem titokzatoskodik a címével: egy űrbéli bárban szolgálhatunk fel különféle italokat. Jönnek a vendégek, akik mondanak két-három szót (általában ugyanazt, hülye hangon), a felettük lévő kijelzőn pedig megjelenik, hogy milyen koktélra vágynak, azt milyen pohárban szeretnék megkapni, és mik az összetevők. Körülöttünk minden irányban szerkezetek vannak, gyümölcsök a hűtőben, gépek, amik között váltogathatunk, palackok, szódagép, mindenfélék. A gépeket fejleszthetjük, és új receptekre is szert tehetünk. Hamar kiderül egyébként, hogy tévedésből vagyunk ott, ahol - a történet humoros, főleg a minket segítő kis robot miatt. Szórakoztató, még ha hosszútávon kissé unalmassá is válik.

Ajánlott? Aki egy mókás játékban próbálná ki, milyen egy bárpultban állni, mindenképp adjon neki egy esélyt

The Last Clockwinder

Rettentő ötletes és legalább annyira hangulatos játék a The Last Clockwinder, amiben az automatizálásé a főszerep. Csinálunk valamit, amit "rögzítünk", és utána egy kis robot fogja cselekedetünket ismételgetni: gyümölcsöt szüretel, kart húz, épp, ami kell. Több robotot is szolgálatba állíthatunk, a fejtörőknek több megoldásuk is van, a mi kreativitásunkon múlik, hogy melyiket választjuk. Természetesen ahogy haladunk előre, úgy lesznek egyre összetettebbek a feladatok, a más típusú gyümölcsök viselkedése is eltérő, ehhez igazodva kell továbbhaladnunk. Nem nagyon hosszú, de az, hogy mennyi időt töltünk el vele, múlik az ügyességünkön is.

Ajánlott? Ha szereted a pihentető logikai-ügyességi játékokat, és valami újszerűre vágysz, mindenképp.

Townsmen VR

Erős Black & White utánérzéssel rendelkezik a Townsmen VR, két lebegő kezet irányítva igazgathatjuk szerény kis parasztok életét. Úgy indul, hogy egy terepasztalszerű lakatlan szigeten kell egy hajótörés után épületeket elhelyeznünk és kialakítanunk az élethez szükséges létesítményeket (például a kocsmát), és miközben kis emberkéink pakolásznak és végzik a dolgukat, mi piszkálhatjuk az állatokat, elkaphatjuk a sirályt a levegőben, lökdöshetjük és kombinálhatjuk a felhőket. Távolíthatunk és közelíthetünk, a Sense kontrollerekkel könnyű a mozgás és a cselekvés egyaránt. Vannak benne holtidők, amikor nem tudunk semmit csinálni, de ha megsürgetnénk a folyamatokat, bárkit felkaphatunk és közelebb dobhatunk úti céljához (például miközben fát visz a favágótól az építkezésig). A kampány során számos helyszínen tevékenykedhetünk, és persze egy ponton túl nem csak a békés építkezés, hanem a heves küzdelmek ideje is eljön. Az egész nagyon könnyen kezelhető, mókás, aranyos, és ahogy halad előre, úgy lesz egyre érdekesebb (a lassú indulás ne ijesszen meg titeket).

Ajánlott? Jópofa, de egyébként szívesen játszanám VR nélkül is, csak a Sense kontrollerekkel kalimpálva.

Zombieland: Headshot Fever Reloaded

Zombis VR-játékból akad néhány, némelyik komolyabb, mások kevésbé. Utóbbiak közé tartozik a Zombieland: Headshot Fever, ami a 2009-es film világába, annak képregényesített, cel-shaded grafikával megrajzolt változatába helyez minket, ahol automatikusan haladva (nagyjából mint anno a Time Crisisban vagy a House of the Deadben) kell zombikra lövöldöznünk és teljesítenünk az egyes pályák kihívásait. Egyszerű, nem nagyon szép, de pár perces menetekre jó elővenni, és mindig megpróbálhatjuk felülmúlni önmagunkat.

Ajánlott? Mindig panaszkodunk, hogy pont fénypisztolyos játékokat nem adaptálnak VR-ra - hát most itt van egy, ami elég közel áll ahhoz az élményhez, amiket a játéktermi lövöldözős gépektől kaptunk. Aki szintén ilyesmire vágyik, ne fogja vissza magát.

A folytatáshoz lapozz a következő oldalra!

Oldalak: 1 2

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)