Hirdetés

Volt Xbox VR, de a Microsoft leállította a fejlesztését

|

Úgy néz ki, hogy a Microsoft nem válaszol a PS VR sikereire. Legalábbis egyelőre.

Hirdetés

A CNET értesülései szerint a Microsoft nagyban dolgozott már egy VR szetten az Xbox One-hoz. Egy tradicionális headsetet akartak, ami versenyezhet a PS VR-ral, de most úgy döntöttek, hogy ez nem elég.

Hirdetés

Már meglehetősen jól haladt a fejlesztés, és bár a kijelző nem volt annyira jó, mint az Oculus Rift vagy a HTC Vive esetében, határozottan jó képet adott. Ettől függetlenül a cég most jegelte a projektet. A források szerint egyszerűen arról van szó, hogy a Microsoft egy új technológiára vár. Szeretne egy elegánsabb, lehetőség szerint vezeték nélküli megoldást.

Sokan panaszkodnak arra, hogy a VR felszerelések nagyok, macerásak, és a kábelek sem segítenek az élményben. Ha a Microsoft előállhatna valamivel, ami kisebb, egyszerűbben kezelhető és vezeték nélküli, azzal nagyot robbanthatnának a piacon. Addig viszont szünet van.

A CNET szerint a Microsoft értesítette partnereit a VR-ral kapcsolatos tervek leállításáról. A cég már korábban is elmondta, hogy korábbi terveivel ellentétben nem akar az iparágba az Xbox One kapcsán beszállni.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)