Xbox 360 „Slim" - Tényleg készül?

Vakka 2010. március 17. 08:46

Pletykák szerint egy újratervezett Xbox 360 van készülőben

Eddig főként a Sony foglalkozott azzal, hogy folyamatosan vékonyítva konzolját olcsóbban tudjon energiatakarékosabb Playstationöket gyártani. Ennek az elhatározásnak köszönhetjük a PS2 Slim és PS3 Slim konzolokat, s most úgy tűnik, hogy a Microsoft is előáll saját Xbox 360 „Slim" modelljével.

Egy kínai gyártótól kiszivárgott fotón állítólag az új, vékonyított Xbox 360 model lapkája feszít. Ez önmagában persze még nem nagy szám, de a hozzá kapcsolódó CPU/GPU párosítás már az. Ugyan is először a konzol történetében egy chipen található a CPU és a GPU. A 32nm-en készülő Inteles Clarkdale valószínűleg áramfelhasználásban és előállításban is leszorítaná a költségeket, kevesebb hőtermelés mellett. A képet szolgáltató kínai forrás egyébként elmondta, hogy ez első tesztek már sikeresen véget is értek. Szerintetek a Natal mellé kapunk új Xbox 360-at?


Kibelezve.

Címkék: xbox 360, slim, pletyka, hardver


Xbox 360 „Slim" - Tényleg készül? - Kommentek

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szerkesztőség és a szolgáltatás üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal! A moderálási elvekbe ütköző hozzászólásokat szerkesztőségünk bármikor törölheti.
Oldal: 1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | következő... |
Byter33 (2010. április 27. 18:13)
Inaktív)
hát én erre a 2-3 évre nem veszek 360-at, pláne, h most újítottam gépet. Majd ha kijön a kövi gen.
121
Csoki80 (2010. március 28. 06:58)
Inaktív)
Soha nem kedveltem az ilyen "slim" esített gépeket mindig beszoptam velük
én inkább maradok a hagyományosnál.
Eddig semmi baja de ha el is romlana inkább megcsináltatom és veszek
bele hűtés modot is.
120
kakos007 (2010. március 26. 13:36)
Inaktív)
furcsa nemis tudtam h igynéz ki az xbox belülről xD
119
qwwer (2010. március 22. 15:13)
Inaktív)
hát nem tom...szerintem ez csak hasznos lehet
118
mrphoenix (2010. március 20. 11:32)
Kirk kapitány (6/10)
Tudtam, hogy ez lesz.

All Goodness Here... Legyél Te is Ponter
117
CPU001 (2010. március 19. 15:12)
Inaktív)
...válasz Tomo95 115. kommentre:
 
Akkor nézd meg. Az összes modellezésben használt program és algoritmus egy egy motor. De ha gondolod vitatkozz nyugodtan a fejlesztőkkel akik szintén engine-nek írják. http://www.nvidia.com/object/physx_faq.html kiemelném röktön az elejét: NVIDIA® PhysX® is a powerful physics engine
116
Tomo95 (2010. március 18. 21:49)
Inaktív)
...válasz CPU001 113. kommentre:
 
Értem mit jelent,de a PhysX akkor sem engine,vagy motor.
115
CLAIRVOYANCE (2010. március 18. 16:53)
John Locke (7/10)
Hát ha ez Valid, akkor én tuti lecserélem, mert az enyémbe van hűtésmod mert féltem a RRD-től. De már annyira hangos hogy borzasztó, eltávolítani meg nem akarom mert akkor megsül és nem akarom szervizeltetni.Várjuk.
114
CPU001 (2010. március 18. 15:06)
Inaktív)
...válasz Tomo95 99. kommentre:
 
Azóta amióta fizikai szimulációs motor vagy hogy megértsd engine.
113
Fabe (2010. március 18. 14:39)
Inaktív)
...válasz 3err0r 105. kommentre:
 
ez most vicc volt?Persze hogy van összefüggés!
112
xDavex67 (2010. március 18. 12:59)
Inaktív)
Belső HDD-ből nem tudom, hogy mi lesz, majd kiderül. Viszont így is van még egy csomó csatlakozó az alaplapon, ami nem tudom, hogy mihez lesz...

Venti: lehetséges
111
D3S (2010. március 18. 11:28)
Inaktív)
...válasz xDavex67 100. kommentre:
 
Ez biztos nem a végleges hűtés. Gondolom a tesztek miatt ráraktak gyorsan egy pc hűtőt, ha jobban megnézed csak egy csavarral van ráfogatva.

A 2. sata meg beépített hdd lesz szvsz.
110
D3S (2010. március 18. 11:23)
Inaktív)
...válasz Franky25 108. kommentre:
 
De nem fogják lecserélni az ATI GPU-t.

Csak egy chipre integrálják a két processzort mint a clarkdale-nél(ezért említik). Gyártási költségek és hűtés szempontjából előnyös megoldás.
109
Franky25 (2010. március 18. 10:24)
Inaktív)
...válasz sirpalee 106. kommentre:
 
Én főltettem ezt a kérdést, sőt a kártya ATI, ha lecserélik ezeket, akkor másképpen kell megírni a játékokat is, mivel más a hardware...
Ez kamu...
108
xDavex67 (2010. március 18. 10:02)
Inaktív)
...válasz Megaman 103. kommentre:
 
Láttál már XBOX 360-at szétkapva? Én már egy ideje ezzel foglalkozom és ha tudni akarod, a vinyó nem kábellal csatlakozik, hanem egy speciális csatolóval. Gondolj bele, nem fogsz tudni vinyót cserélni XBOX-ba, csak ha szétszeded, vagy mi?

a hűtéshez meg annyit, hogy eddig "no name" gyártók voltak a dupla ventikért felelősek... pl.: Sunon
107
sirpalee (2010. március 18. 06:09)
Inaktív)
...válasz saxus 91. kommentre:
 
Igen, igen az senkinek sem jut eszébe, hogy egy clarkdale és egy xenon / xenos páros köszönőviszonyban sincs egymással.
106
3err0r (2010. március 18. 00:51)
Jack Bauer (10/10)
cooler master? olyat pc-ben is használunk nem? érdekes... lehet, hogy nem kizárt az összefüggés a pc-k és a konzolok között?
105
fahrenskill (2010. március 17. 22:37)
Inaktív)
Hogy őszinte legyek mindig is hidegen hagytak a konzolok.
104
Megaman (2010. március 17. 21:49)
Inaktív)
...válasz xDavex67 100. kommentre:
 
optikai meghajtó és merevlemez? az mondjuk 2 sata
ki más gyártaná a hűtést mint egy cég ami hűtéseket gyárt?

egyébként kivi vagyok mennyire lesz slim.. mármint megéri e ez az egész baromkodás mondjuk 1-2 centiért.. de ha látványosan vékonyabb lesz akkor gratula nekik ;)
103
dickassman (2010. március 17. 21:46)
Inaktív)
Hehe inkább kellene normálisan kár téríteni azokat akik legelőször vettek először box ot : P
102
Oldal: 1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | következő... |
Street Fighter 4 (Gamemania)

2.240 Ft

AKTUÁLIS!

Ghost Recon: Future Soldier - Fókuszban a single player

2012. február 04. 09:45

Befutott a Ghost Recon: Future Soldier első olyan mozgóképe, mely a játék egyjátékos kampányára fókuszál.

Hófúvásos Jó Reggelt! 2012. 02. 04

AKTUÁLIS LAPSZÁMUNK

Gamestar magazin 2012. januári címlap
Keresd az újságárusoknál!
The Witcher 2 Assassins of Kings előrendelés
King Arthur 2 előrendelés

FANSITE AJÁNLÓ



KIEMELT PARTNEREINK

CÉGMÁTRIX

CégMátrix szolgáltatás- és termékkereső portál
Itt megtalálja a keresett terméket, márkát, szolgáltatást, céget - cégadatokkal: név, cím, telefon, fax, web, nyitva tartás. WAP-on is!

Erdélyben: Erdélyi Cégmátrix