Hirdetés

Carmack szerint a Rage

|

Az id Software feje, és az élő legenda érdekes megközelítésben szólt a mostanra kialakult helyzetről a Rage körül.

Hirdetés

 

John Carmack sajnálkozását fejtette ki, hogy a Rage fejlesztése egy kicsit tovább tartott, mint ahogyan ő azt eredetileg tervezte. Mindez azért, mert az id Software a legkiválóbbat akarta nyújtani mind technikai, mind a játékélmény terén, hiszen nem hiába fejlesztik már hét éve.

Mivel már oly sok időt fordítottak a játékra, Carmack úgy vélte, hogy hibát követnek el, ha mindig és mindig az új, és jobb technológiákat akarják megvalósítani, mivel ezeknek nem kellene ennyire befolyásolnia a fejlesztést.

„A legfontosabb dolog, hogy eszünk ágában sincs kidobni az ablakon azt a tömérdek mennyiségű munkát, melyet a hét év alatt elvégeztünk. Még ha nyolcszor több erőforrásunk is lenne egy next gen kozolra, akkor sem akarnánk évtizedeket tölteni azzal, hogy átírjuk a játékot. Rengeteg dolog, amit napjainkra összehoztunk simán megállja a helyét. Az MI fejlettsége, az animációk is elég királyra sikeredtek, és habár valószínűleg részleteiben jobb lenne a Rage, ha még egy vagy két évet dolgoznánk vele, nem ez a legoptimálisabb kihasználása az erőforrásainknak. Boldogabb lennék, ha ezidőre már két játékkal jelentkezhetnénk.”

„Egy nehéz döntést kellett hoznom, de végül itt vagyok, és azt akarom, hogy a Rage 60 fps-en is gyönyörűen fusson, mert nem akarjuk, hogy a grafika a játékélmény rovására menjen. Ezt vehetitek fordulópontnak is, ugyanis mi már nem gondoljuk úgy, hogy egy tökéletesen felépített, akár csili-vili grafika a legjobb módja annak, hogy értékessé tegyük az alkotásunkat.”

A Rage szeptemberben érkezik meg PC-re, Xbox 360-ra és PS3-ra.

 

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)