Hirdetés

Cyberpunk 2077 - az E3-on még nem próbálhatjuk ki

|

A CD Projekt RED nagyon készül az idei E3-ra, de minket nem engednek még játszani a játékkal.

Hirdetés

A tavalyi E3-on, majd később a gamescomon a média és az ipar képviselőinek zárt ajtók mögött már mutattak durván egy órát a Cyberpunk 2077-ből. A játék azóta rengeteget változott és a jelek szerint jól halad a fejlesztés, de nem annyira jól, hogy egy teljesen nyilvános demóval álljon ki a csapat.

Hirdetés

Alig pár hét van már csak hátra az E3-ig, így nyilvánvalóan egyre több látogatót kezdett el érdekelni, hogy vajon a helyszínen kipróbálhatják-e a Witcher 3 fejlesztőinek új csodáját, a stúdió közösségi menedzsere pedig most választ is adott erre a kérdésre.

Bárki által játszható demó tehát nem lesz, de az egyik fejlesztő játszik majd a játékkal, erre az előadásra be lehet ülni. Valószínűleg nem ugyanazt a részt mutatják majd meg, amit tavaly, illetve nyilván hatalmas lesz az érdeklődés, úgyhogy több órás sorban állásra számíthatnak azok, akik kíváncsiak a játékra. Lesz egyébként egy zárt ajtós bemutató is, egyelőre azonban csak annyi derült ki, hogy ez különbözni fog a nyilvános demótól.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)