Hirdetés

Dragon Age: Origins - Végre valami új infó is

|

Két - látványos, de semmitmondó - videó után végre kézzelfogható tények is érkeztek a Dragon Age-ről.

Hirdetés

Bár az igazán szaftos részleteket még az E3-ra tartogatják, a BioWare azért elárult pár általánosságot, hogy csillapítsa a rajongók étvágyát. Ray Muzyka elmondása szerint nagyon élvezik, hogy visszatérhetnek a tradicionális fantasy gyökerekhez, és egy komoly és sötét történetet fognak elénk tárni, mely kíméletlen meglepetéseket tartogat számunkra. Az E3-on zárt ajtók mögött fogják demonstrálni a játék kiemelkedő részeit, köztük az epikus, csapat alapú harcokat (ezek igen széles skálán fognak mozogni, és akár hatalmas seregekkel is összecsaphatunk majd), a mágiarendszert (kombókat is bevethetünk: több varázslat együttes használatával azok kölcsönhatásba lépnek egymással), a kedvünk szerint alakítható történetet (bár ezt nem tudom, hogy miért emelik ki, eddig is ilyeneket írtak) és az Origin Stories részt (ez lényegében egy előszó a játékhoz, melyet végigjátszva meghatározzuk karakterünk jellemét és hozzáállását a világhoz, valamint a világ véleményét róla). Egyelőre ennyi, de tűkön ülve várjuk az E3-as bemutatót.

 

origins.jpg

 

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)