Hirdetés

E3 2014 - Nintendo Direct összefoglaló

|

A japán cég előző éve nem volt a cég legsikeresebb időszaka, így villantaniuk kellett, hogy visszaszerezzék a rajongók bizalmát. Sikerült nekik?

Hirdetés

Ahogy azt az elmúlt években megszokhattuk, a Nintendo nem áll be a nagyok mellé az E3-on, inkább egy teljesen alternatív útvonalat választ. Míg a Microsoft, a Ubisoft vagy az EA kocsikkal gurul be a színpadra, sztárokat vonultat fel és dübörögteti a zenét az E3 első napján, addig a Nintendo egy előre rögzített adást vetít le másnap, amelyben természetesen helyet kapnak a legfontosabb bejelentések.

Már jó ideje megy a találgatás a Nintendo bejelentéseit illetően, több pletyka is szárnyra kapott azzal kapcsolatban, amit a videóban megosztanak majd a nagyérdeművel. Azt már egy ideje tudjuk, hogy készül a Wii U utódjaként szolgáló konzol, sőt, jövőre meg is jelenik, de valószínűsíthető volt, hogy ezt nem egy videóban szeretnék bemutatni. Mivel számos AAA cím elkerülte a konzolt az utóbbi időben, a cég saját stúdióinak kell felmutatni valamit, ha nem akarják, hogy mindenki konzolt váltson.

A mindössze 45 perces bemutató Reggie Fils-Aime akciófigurájának beszédével kezdődött, aki fél perc után eloszlatta a kedélyeket : itt ma bizony nem lesz új Mario játék. Néhány vicces pillanat után megjelent a képernyőn az igazi Reggie, méghozzá Satoru Iwata társaságában, így egy pillanatra azt hittük, rögtön valami komoly dolog jön.

Aztán olyan elánnal kezdték el ütlegelni egymást, hogy egy felújított Mátrixba simán beférnének. A rövid harcművészeti bemutató természetesen a Super Smash Bros jövőjét vezette fel, ahol ezentúl Mii karakterekkel is harcolhatunk. A Mii Fighterek három karakterosztályba sorolhatók (Brawler, Swordfighter, Gunner), amelyek egyedi harcmodorral és technikákkal rendelkeznek.

Ezt gyorsan megfejelték a játék 3DS-re szánt változatával is, de elmondták, hatalmas energiabefektetéssel jár a fejlesztés, így még mindig rengeteg munka van hátra. Megmutattak néhány játékmódot és karaktert, valamint arra kérték a rajongókat, várjanak türelemmel a megjelenésre, hiszen rengeteg dolgot kell még implementálniuk.

A Smash Bros bemutató alatt egy pillanatra feltűnt egy Mario figura, amelyhez hasonlót a Skylanders és Disney Infinity játékokban láttunk korábban. Most a Nintendo is beszállt a bizniszbe, és bár túl sokat nem árultak el, van néhány érdekes funkció, amit megvalósítottak az Amiibo-val.. Nem csak a karakterek kerülnek be a játékba, de folyamatosan fejlődnek és erősödnek is, az adatok pedig elmentődnek a figura memóriájába. Első körben a Super Smash Brothersben használhatjuk majd a figurákat, de hamarosan számos másik játék, így például a Mario Kart 8 is megkapja a funkciót.

Ezt a csodás katarzist a Yoshi's Wooly World bemutatója követte, amely varázslatos képi világgal és újszerű játékmechanikákkal megáldott akció-platformer. A megszokottól eltérően itt a pályákon nincs időkorlát, így szabadon felfedezhetjük az egyes szintek lehetőségeit és eldugott kincseit, sőt, akár kooperatív játékmódban is játszhatunk.

A Nintendonál is tudják, hogy a felfedezés öröme a legfontosabb, ezért a Legend of Zelda Wii U-ra szánt változata egy nyílt világú puzzle lesz majd, amelyben szabadon dönthetünk, merre is folytatjuk a kalandot. A rövid bemutatót egy még rövidebb trailerrel zárták, aztán már tovább is ugrottunk egy fél perces Pokémon bejátszásra. Az évek óta készülő Bayonetta 2 végre megjelenés közeli állapotba ért, októberben az első résszel egybecsomagolva juthatunk majd hozzá. A Nintendonál nem sokat beszélnek, csak dobálják a trailereket egymás után.

A szeptemberben megjelenő Hyrule Warriors trailere alatt azért beszéltek egy kicsit a játékról, de mikor már épp kezdtünk belemelegedni, már tovább is ugrottak az új Kirby játék trailerére. Az alig egyperces csillámmal, szivárványokkal és szívecskékkel megbolondított videót egy igencsak kontrasztos Xenoblade Chronicles X videó követte, a játék megjelenésére azonban 2015-ig várnunk kell.

Ezt követően bemutatták azt, amire mindannyin vártunk, színre lépett a Mario Maker. A szintén 2015-ben megjelenő alkotás segítségével megalkothatjuk majd a saját pályáinkat. Túl sokat nem árultak el, de az biztos, hogy a pálya egészét testre szabhatjuk, sőt, akár 3D-s pályákat is készíthetünk. Zseni.

A Splatoon egy újszerű játékmenetet kínáló 4v4 online játék, amelyben célunk a pálya minél nagyobb hányadát a saját színünkre színezni. A fejlesztők okosan használták a Wii U gamepadjában lévő giroszkópot, így a kamerakezelés nagyon intuitív és egyszerű.

Reggie Fils-Aime megköszönte a figyelmet, aztán felszólított mindenkit, hogy a közösségi médiát igénybe véve továbbra is kövesse a Nintendo bejelentéseit. A végére még kaptunk egy tartalmasabb Smash Bros trailert, Mr Miyamoto pedig mindenkit meghívott a Nintendo standjához, ahol bemutatják majd azokat az új ötleteket, amiken jelenleg dolgoznak, hogy még izgalmasabbá tegyék a Wii U-t. Megyünk is megnézni.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)