Hirdetés

E3 2015 totó - itt az eredményhirdetés ideje

|

Véget ért az E3 2015, összeszedtük a bejelentéseket és be nem jelentéseket, átrágtuk magunkat az E3 2015 totóra beküldött válaszaitokon, és most összegeztünk mindent. Nézzétek meg, hogy teljesítettetek!

Hirdetés

Igyekeztünk még épp időben, az E3 2015 előtt elindítani a totónkat, de még mi sem gondoltuk, hogy a Bethesda a Fallout 4-et, a Ubisoft pedig az E3-as programja részeként Aisha Tyler műsorvezetőként való részvételét leplezi le az indulást követő órákban vagy napokban, választ adva a totó két kérdésére.

Ez a kettő valójában ingyen pont lett volna, de tudjuk, hogy nem olvas el mindenki minden hírt a GSO-n, és ez a totó megoldásain is látszott; a fenti két bejelentés után is nagyon vegyes válaszok érkeztek. Legközelebb használjátok bátran a GSO keresőjét. Nézzük kérdésenként, hogy tippelt az a több mint 1500 olvasó, aki részt vett a GameStar és az 576 közös szervezésű játékában.

Elsőként azt kellett megtippelni, hogy lesz-e The Last Guardian bejelentés, ami mindjárt nagy dilemma elé állíthatott sokakat: egyrészt elég ideje mondogatta már a Sony, hogy nincs mit megmutatnia, másrészt viszont épp emiatt időszerű volt a bejelentés. A válaszadók 55%-a gondolta úgy, hogy csak megint megerősítik készültét, és 27% tippelt arra, hogy videó is lesz. Nos, utóbbiaknak volt igaza: a The Last Guardian nyitotta a Sony konferenciáját, méghozzá egy hangulatos trailerrel.

A következő kérdésünk a Fallout 4 bejelentésére irányult, és a legtöbben optimistán álltatok a dologhoz. 51% gondolta, hogy a játék bejelentése lesz a Bethesda előadásának fénypontja, viszont a kiadó nem várt addig, már a megelőző héten megerősítette a játék érkezését, így az a 38% tippelt helyesen, aki ezt jelölte meg.

Remasterek ugyan folyamatosan jönnek, de azért nem olyan őrült tempóban, mint néhányan gondolták. Az E3 2015 előadásain összesen három remastert jelentettek be: ezek a Gears of War: Ultimate Edition, a Castle Crashers Remastered és a Dishonored Definitive Edition. Az Uncharted: The Nathan Drake Collectionről szó sem volt a Sony konferenciáján, a Final Fantasy VII-et remake-elik, tehát gyakorlatilag új játék lesz, és ott van még a Rare Replay csomag, de az szimpla portokat tartalmaz, nem remastereket. Ezt, tehát hogy a bejelentett remasterek száma 1 és 5 között lesz, 47% tippelte, de alig néhány szavazat választja el őket az 5-10-et megjelölő 45%-tól.

A negyedik kérdésnél a pesszimisták diadalmaskodtak: 45% mondta, hogy nem lesz Agent bejelentés, és a Rockstar valóban nem mutatta meg a talán valahol a legmagasabb szekrény legfelső polcán eldugott projektet. Ugyanakkor nem volt Mafia III bejelentés sem, pedig 53% gondolta, hogy legalább a létezését megerősítik.

Talán azért, mert pár nappal a totó indulása után már nem volt titok, talán azért, mert ezt már annyira megszoktuk, de jelentős többség, 64% állította, hogy idén is Aisha Tyler hozza kellemetlen helyzetbe magát a színpadon (tegyük hozzá, hogy másokat is sikerült, illetve másoknak magukat). Összehasonlításképp, a második legnépszerűbb tipp az "Ott lesz, de csak beköszön" volt 17%-kal.

Hogy ebben a cikkben is bulvárosodjon kicsit a GSO, a következő kérdésnél olyan jött, amire senki sem számított: darabra pontosan ugyanannyi szavazatot kapott az EA és a Ubisoft arra, hogy ki jelenti be a legtöbb új játékot a „négy nagy” közül. Kár, hogy végül hét játékkal a Sony nyert: ott volt a Horizon: Zero Dawn, a Hitman, a World of Final Fantasy, a Final Fantasy VII remake, a Shenmue 3, a Mother Russia Bleeds és az Eitr. Külön vicces, hogy a második hat játékkal (Recore, Plants vs. Zombies: Garden Warfare 2, Dark Souls III, Ion, Sea of Thieves, Rare Replay) a legkevesebb tippet kapó Microsoft lett, de itt egyébként sem volt akkora a verseny; az EA és a Ubi 29-29, a Sony 22, a Microsoft pedig 20 százalékkal végzett.

Mi fogadtunk volna arra, hogy jön újfajta PS4 és Xbox One, és hogy ezeket az E3 alatt mutatják be, de ahogy a legtöbben, 36%-ban ti is eltaláltátok, egyikből sem láthattunk vékonyabb kiadást (1 terás viszont One-ból és PS4-ből is lesz, de előbbit a show előtt, utóbbit a show után jelentették be, és a kérdés szempontjából ez egyébként sem releváns). Itt még érdekes, hogy többen tippeltek a PS4 slimre, mint a karcsúsított Xbox One-ra. 

Valószínűleg a remény beszélt belőletek is, amikor azt jelöltétek meg, hogy a Rockstar bejelenti a GTA V első sztori DLC-jét. 33% mondta, hogy csak trailer lesz, 25% gondolta azt, hogy a trailer mellé megjelenési dátumot is kiadnak, és 24% találta el a szomorú igazságot: nem volt semmi. Végülis a Rockstarnak tényleg nem kell az E3-as felhajtás, ahogy a Valve-nek sem kellene egy, nos, akármilyen játék bejelentéséhez. 

Nagy kérdés volt, hogy feltámasztják-e a Star Wars 1313-at. Ezt nagyon sokan eltalálták: 52% választotta a "Nem, de lesz valami más Star Wars bejelentés" lehetőséget. És hogy mi volt az a másik bejelentés? Egy mobilos kártyajáték. Az, amit vártunk? Nem. Az, amit akartunk? Nem feltétlenül. De attól még Star Wars-játék? Igen, határozottan.

 

Nagyon pesszimistán álltatok a Beyond Good & Evil 2-höz, ami teljesen érthető, még akkor is, ha nem tudtátok, hogy már Michel Ancel sem dolgozik a projekten. Közel ugyanannyian tippelték, hogy csak megerősítik, mint azt, hogy meg sem említik, 34 és 32 százalék lett a válaszok aránya. A rangsor végére az „Igen, és meg is mutatják" lehetőség került 11%-kal, de mivel semmi szerep nem jutott neki, a „Mélyen hallgatnak róla" opció nyert.

Az Assassin's Creed bejelentéssel kapcsolatos kérdés meglepő eredményt hozott: 46% tippelte meg helyesen, hogy nem lesz új AC az E3-on. Viszont ott van az a 40% is, aki még egy PC-s, PS4-es vagy One-os játékban reménykedett. Sajnáljuk. Sajnáljuk? 

Utolsó előtti kérdésünkhöz tényleg kellett a remény. A kérdés arra vonatkozott, hogy a Valve bejelent-e valamit, de sokan inkább biztosra mentek: 38% mondta, hogy nem, és ők gondolták jól. 26% bízott valami folytatásban, de csak 15% tippelte, hogy ez a folytatás a Half-Life 3 lesz. Lehajtott fejjel kullogjunk is tovább.

Az utolsó kérdést, azaz azt, hogy hány hír megy majd ki a GSO-ra az E3 alatt, leginkább azok tudták megbecsülni, akik tavaly is követtek minket, neadjisten számolták is a híreket. A rendezvény itthoni idő szerint hétfő hajnalban kezdődött, és a hírek még pénteken is jöttek, ebben az öt napban pedig pontosan 277 anyagot írtunk meg, nem számolva az előzeteseket, a liveblogokat és az összefoglalókat. Így tehát az a 48% adott helyes tippet, aki a "200 és 300 között" lehetőséget jelölte meg, de nem sokon múlt, hogy nem a 21%-ot kapó "300 és 400 között" nyert.

Mindezek tükrében a kiértékelés során kiderült, hogy egyetlen olyan játékos sem volt, aki mindet, vagy legalább 13-at tippelt volna meg helyesen, a legtöbb helyes voks 12 volt, ez két embernek sikerült. Mivel három nagy nyereményünk van (egy főnyeremény és két ajándékcsomag), az egyiket azon 13 tippelő között sorsoljuk ki, aki 11 helyes tippet küldött be. Hárman voltak olyanok, akik előtt bizonyára átsétált egy fekete macska, miközben leejtettek egy tükröt: ők pontosan 0 helyes tippet adtak. Ez is egyfajta képesség, rosszul tippelni sem tud ám mindenki, így közöttük egy-egy negyedéves GameStar és PC World előfizetést sorsolunk ki.

A nyerteseket az 576 hamarosan felkeresi e-mailben, aki a fentiek alapján úgy gondolja, 12 helyes tippet adott, figyelje a postaládáját. Köszönjük, hogy velünk játszottatok, talán az augusztusi gamescom alatt is csinálunk majd hasonlót. Ki tudja? (Lehet tippelni erre is...)

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)