Hirdetés

E3 2017 - az Absolver lehet a verekedős játékok új királya

|

Amilyen butácskának néz ki, annyira komplex rendszer mozgatja az Absolvert, amit a verekedős játékok szerelmesei imádni fognak.

Hirdetés

Bevallom őszintén, nem sokat néztem ki az Absolverből, amikor beültem a Devolver légkondicionált lakókocsijába az E3 szomszédságában, de ez villámgyorsan megváltozott, amikor a kezembe adták a kontrollert és megtanították az alapokat.

Az Absolver nagyon sok lábon áll. Először is ott van a kifejezetten összetett verekedés, amire az egész épül. Aztán van egy változatos nyílt világ, amit nem csak egyedül, hanem akár két barátunkkal karöltve is bejárhatunk, hogy PvE és PvP csatákban vegyünk részt, fejlesszük a karakterünket, gyűjtögessünk, felfedezzünk. Van egy kis RPG vonal, de egyértelműen a bunyóra és a közösségi élményre van kihegyezve az egész.

Karakterünk harcmodorát teljesen átszabhatjuk a saját szájízünknek megfelelően, és itt most nem arra gondolok, hogy csak egyik vagy másik támadást használjuk. Több stílus közül választhatunk, amelyek alapjaiban meghatározzák, hogy milyen mozdulatokat használhatunk. Ezek egy-egy küzdősporthoz hasonlíthatóak, de a legnépszerűbb nyilván az lesz, ami a részeges karatemestert idézi. Ezen belül választhatunk harcmodort - ez gyakorlatilag a védekező képességünket határozza meg, lehet dodge, parry vagy lifesteal - amelyek közt vannak könnyebben és nehezebben kivitelezhetőek is. A fejlesztő srác akivel játszottam óva intett attól, hogy így előismeretek nélkül a parry-t válasszam, mert azt még a tapasztaltak sem mindig tudják jól időzíteni. Aztán amikor az első két ütését kivédtem, kicsit furcsán nézett, de hát ez van, ha az ember belepakolt pár száz órát a For Honorbe.

Az igazán izgalmas rész még csak most kezdődik, a Combat Deck segítségével ugyanis minden egyes mozdulatot lecserélhetünk egy tucat másikra. A karakterünk 4 különböző stance-ben állhat (ez gyakorlatilag az irány, amerre néz az ellenfélhez képest), és mindengyikből indíthatunk egy teljesen különböző mozdulatsort. Egyes támadások stance-en belül maradnak, míg mások forgatják a karaktert, így ha valamiért félbeszakad a kombó (ez persze direkt is lehet), legközelebb már egy teljesen új mozdulatsor várja a remélhetőleg felkészületlen ellenfelet. A stance-ek közt persze szabadon váltogathatunk, az ütéseket és rugásokat mi állítjuk össze, így a lehetőségek tárháza gyakorlatilag végtelen, az irányítás pedig egyáltalán nem bonyolult. Legalábbis alap szinten, aztán bejönnek a megszakított támadások, kontrák és egyéb speciális mozdulatok, és az egész átcsap egy nagyon komplex táncba, ahol ha nem tudod felvenni a ritmust, nagyon hamar a lábadra lépnek majd. Egy tapasztaltabb játékos ellen semmire nem mész azzal, ha eszeveszett tempóban vered a gombokat, egyszerűen kifáraszt majd, aztán visszaüt, amikor védtelen vagy.

És hogy hogyan tanulhatunk új mozdulatokat? Hát úgy, hogy szembejön valaki, aki ismeri őket. Persze nem fogja elmagyarázni, harcban viszont ha új mozdulatot látunk (esetleg sikerül is kivédeni azt), akkor idővel elsajátíthatjuk az adott ütést vagy rúgást és beépíthetjük a saját stílusunkba.

Az Absolver simán lehet a világ egyik legjobb verekedős játéka, de ez az előny ugyanekkor hátrány is: mennyire harapnak majd rá a vásárlók egy ennyire komplex cuccra, ahol a szkill-plafon olyan magasan van, hogy egyelőre nem is látni. Ha a For Honorben csalódó hardcore játékosokat sikerül majd berántani, akkor az indulás nem lesz rossz

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)