Hirdetés

E3 2017 - így reagált az internet az Xbox One X nevére

|

Tegnap éjjel a Microsoft leleplezte új konzolját, a masina váratlan nevét pedig nem hagyták szó nélkül a közösségi oldalak vitézei.

Hirdetés

Már pont kezdtük megszokni az Xbox Scorpio nevet, az idei E3-on azonban kiderült, hogy végül Xbox One X-ként kell keresnünk a "világ legerősebb konzolját". Közvetlenül a nagy bejelentés után elkezdtek felbukkanni a vicces bejegyzések is, a név kapcsán sok megmondóember billentyűzetet ragadott. 

Nem nehéz válogatni az Xbox One X néven gúnyolódó Twitter szösszenetek közül. A bejegyzések nagy része azon viccelődött, hogy az új konzol neve majdnem egy palindrom, vagyis olyan szó vagy szókapcsolat, amely visszafelé olvasva is ugyanaz. 

Másoknak a 2000-es évek elején népszerű szokás jutott eszébe, mikor mindenki X-eket pakolt a beceneve elejére és végére.

Volt, akiben az a kérdés merült fel, hogy véletlenül nem egy római tízes-e az a bizonyos X. A Windows 10 után semmi sem lepődik már meg az ember.

Kétségtelenül bajban lesznek a szülők és nagyszülők is, akik meg akarják vásárolni a gyereknek/unokának a novemberben érkező új konzolt.

Mindenesetre az én személyes kedvencem az a megoldás, ahol az X-Men mozik mintájára nevezték el a jövő Xbox konzoljait.

Itt más úton indult el a gondolkodó elme, ezek a fantázianevek is csodálatosak.

Ti mennyire vagytok kibékülve az Xbox One X névvel? 

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)