Hirdetés

E3 2019 - a Sony kihagyja

|

Hosszú idő után először nem lesz ott a Sony és a PlayStation a Los Angeles-i rendezvényen.

Hirdetés

A Sony már az elmúlt néhány évben is különcködött, minimálisan vett részt a gamescomon, inkább a Paris Games Weeken mutatta be játékait, és decemberben külön rendezvényt tartott, a PlayStation Experience-et.

Hirdetés

Idén se a PGW-n nem volt ott, se PSX nem lesz, és mint ma kiderült, a jövő évi E3 környékén is mást fog csináni. A Game Informernek nyilatkozva a Sony Interactive Entertainment egy képviselője elmondta, hogy a cég újfajta lehetőségeket keres a közösséggel való kapcsolattartásra.

"A PlayStation-rajongók a világot jelentik számunkra, folyamatosan újítani akarunk, másképp gondolkodni, új irányokkal kísérletezgetni a játékosok örömére. Ennek eredményeképp úgy döntöttünk, 2019-ben kihagyjuk az E3-at. Új és ismerős módszereken gondolkodunk, melyekkel kapcsolatba léphetünk közönségünkkel 2019-ben, és alig várjuk, hogy megoszthassuk a terveinket veletek."

Sajtótájékoztató sem lesz, sem az E3-on belül, sem azon kívül. 24 év után először fordul elő, hogy a Sony nem vesz részt az eseményen. Várhatóan a nagy megjelenések környékén szerveznek valamit, de konkrétumokat nem árultak el.

Az E3-at szervező ESA is kiadott egy közleményt, melyben egyebek mellett felsorolta azokat a cégeket, akik biztosan ott lesznek: Microsoft/Xbox, Nintendo of America, Activision, Bethesda Softworks, Capcom, Epic Games, Konami Digital Entertainment, Square Enix, Take-Two Interactive Software, Ubisoft, valamint a Warner Bros. Interactive Entertainment. 

Mit szóltok ehhez?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)