Hirdetés

Kiderült, hogy lesz-e digitális E3 idén

|

A szervezők közleményt adtak ki a 2020-as expó sorsával kapcsolatban.

Hirdetés

Bár nemrég már a 2021-es expó időpontja is bejelentésre került, azt továbbra sem tudtuk, hogy digitálisan megtartják-e a legnagyobb játékipari eseményt, ha már Los Angelesben biztosan nem. Csupán annyi volt bizonyos, hogy az amerikai IGN összefogja majd több nagyobb kiadó előadását is, most azonban maguk a szervezők öntöttek tiszta vizet a pohárba, hogy feloldják a bizonytalanságot. 

Hirdetés

A show szervezéséért felelős ESA megerősítette, hogy a E3 2020 teljesen elmarad. Az indoklás szerint a COVID-19 világjárvány által okozott zavar miatt nem fogják júniusban megtartani az online E3 eseményt, ehelyett az egyes kiállítókkal fognak együttműködni az elkövetkezendő hónapokban a bejelentések bemutatása és népszerűsítése érdekében - különös tekintettel a www.E3expo.com honlapra. Persze a szervezők reményüket fejezték ki aziránt, hogy 2021-ben sikerül összehozni a játékipar képviselőit és a közösséget egy újragondolt E3 keretében, ami új izgalmakkal szolgál majd.

A következő egy év azonban vízválasztó lehet az E3 számára is, hiszen ha a vállalatok rákapnak a digitális prezentációkra, akkor akár búcsút is inthetünk a hagyományos expóknak. Olvassátok el, hogy miért gondoljuk ezt. 

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)