Hirdetés

GTA 5 PC-re, E3 csalódások és a tini ATM hackerek - mi történt a héten?

|

Véget ért az E3, nyomdában a legújabb GameStar magazin, az alkotó pihen. Közben meg is dumálhatnánk, hogy milyen is volt ez az ámokfutás.

Hirdetés

Amikor a GSO oldalán megnyílik egy új aloldal, ami az E3-mal foglalkozik - idén stílusosan az E3 2014 nevet választottuk, logikusnak tűnt -, akkor az azt jelenti, hogy nem sokat pihenünk.

Ezen a hétvégén a szerkesztőség minden tagja kétségbeesetten pihen, szedi össze ripityára tört agyát. Közben már a 2014/06-os GameStar magazin (aminek egyébként borítója igen ütős lett, nézzétek meg itt) elment a nyomdába, abban is helyet kapott egy elég izmos E3 összefoglaló, mazur kintről is nyomta az infót a hazaiaknak, amit csak az újságban olvashattok el. Szóval jövő héten megjelenés, fogyasztásra ösztönző ivós játék adott. Persze csak mértékkel ám.

Addig is rövid leszek, most szerencsére nem kell minden összefoglalni, ez az összefoglalók hete volt. Először is sikerült már elég szépen elmondanom, hogy miért volt már nekem lagymatag az idei E3. Annak külön örülök, hogy páran azt a kritikát is értették, ami az elkényeztetett közönséget illeti, az ipart meg úgysem nagyon hatja meg, amit itt lekörmöl az ember. Az szavaz, aki a kasszánál szavaz, és erre nincs kifogás, mondhatunk bármit. Szóval ha valakit az E3 érdekel részletesen, annak van itt Microsoft, Electronic Arts, Ubisoft, Sony és Nintendo összefoglaló, amelyben minden fontosabb bejelentés és trailer egy helyre van gyűjtve, érdemes átnyálazni a kínálatot. És mindeközben RG készül a GameStar táborra...

A GSO szempontjából egyébként igen érdekes volt az E3. Annak ellenére, hogy kb. 200 játékokról szóló hírt írtunk nektek három nap alatt, mégis végig egy érdekes kis szösszenet vezette az olvasottságot (kb. 25 ezer ember volt rá kíváncsi, egyetlen bejelentés, livefeed, trailer, előzetes, bemutató sem tudott versenyezni vele), ami arról szólt, hogy két kamasz online kézikönyv segítségével feltört egy ATM-et. Hagyom, hogy mindenki maga vonja le a következtetéseket, mi is levontuk. Persze a hétvégére azért csak helyreállt a rend, végül a Grand Theft Auto V PC változatának bejelentése vette át a vezetést. Hosszú ideje tartó sirám érhet most véget, már csak abban bízom, hogy a PC-s tábornak nem kell majd csalódnia a minőség terén (ha már az E3 semmi exkluzívat nem ad nekik), de a PlayStation 4-es elköteleződést látva azért vannak kétségeim. Bár ki tudja, a világ tele van érdekes változásokkal.

Az E3 alatt gondolta azt a magyar Microsoft, hogy jó ötlet bejelenteni a hazai Xbox One megjelenés dátumát, hiszen nincs elég hír. Külön érdekes, hogy a közleményben konzekvensen Xbox1-nek írták a konzol nevét, csak reménykedem, hogy nem ezt tervezik a hivatalos magyar névnek (kezdve ott, hogy Google szempontból is katasztrófa lenne, meg hát na). A Ubisoft nem a nevek, hanem a nemek miatt magyarázkodhatott kicsit, viszont a kék sünök jogai nem sérülnek, Sonic még saját filmet is kap, ez pedig már elismerés. A Trónok harca pedig folytatódik, bár a héten a Facebookon volt szó kaszálásról, de az csak egy jó kis vírusterjesztéssel egybekötött hoax volt. Az átlagos nézői figyelmet egyébként jól mutatja, hogy amikor mi kiraktuk az erről szóló hírt, akkor is sokan arról kommenteltek, hogy mi van, ha elkaszálják. Üdítő mindig látni, amikor a figyelemhiány elszánt közlési kényszerrel párosul.

Persze akadtak még jó hírek a héten, és tényleg a teljesség igénye nélkül emeljünk is ki párat: a Mortal Kombat X várhatóan zseniális lesz, lehet, hogy jön a Destiny PC-re, az Oculus Rift pedig a lehető legolcsóbban kerül majd a piacra (valami haszna azért csak lesz a Facebook képbe kerülésének), a Nintendo pedig PlayStation 4-et gyárt. Legalábbis ügyes újságírók szerint. Annak is örülünk, hogy Harrison Ford annak ellenére jól van, hogy Chewie rádobta a hidraulikus ajtót (jó, nem ez a hivatalos sztori). A Far Cry 4 rajongói film pedig bájos lett, emlékezzünk meg erről is.

És ha már Stöki volt olyan tündér, és összeszedte a WTF játékokat, akkor még WTF híreket is hímzek mellé, hogy szép legyen a sorminta. Először is lesz Alienware Alpha, egy Windows-os konzol SteamOS nélkül, ami kicsit olyan „köszönömszépen”. Aztán jöhet egy hordozható Steam Machine is, ami jelenleg SteamBoy munkacímen fut, és sokkal érdekesebb ötlet. Egészen más téma, de szintén furcsa koncepció egy teljes űrváros látványterve, ahogy Aaron Paul trollkodós Xbox One reklámja sem hétköznapi (persze egészen más értelemben). Ja, és akkor már a 17 millió forintos szimulátorról ne is beszéljünk, felvágás mesterfokon, persze azért nem lehetne kiszakítani belőle, ha egyszer a közelébe jutnék. Mint a szombat esti láz, soha nem ér véget.

Nagyon fontos még, hogy június 28-án, szombaton The Incredible Adventures of Van Helsing II szörnyvadász party a GameNight keretében, lehet találkozni a fejlesztőkkel, lesznek versenyek, móka, kacagás, szóval ott a helyetek velünk együtt, a GameNight hivatalos oldala pedig magányosan lézeng, egy kis lájkra vágyik, törődésre. Kötelező olvasmány addig is a Plants vs. Zombies: Garden Warfare teszt, a Batman: Arkham Origins Cold, Cold Heart teszt, a Warhammer 40K: Eternal Crusade előzetes, valamint az E3 alatt bejelentett Dead Island 2 előzetes, kikérdezem a GameNighton. És külön öröm lesz, hogy mind ott leszünk legújabb sajtótermékünk csodálatának bűvkörében, hiszen csak úgy tudok veletek koccintani, ha adott a lehetőség (márpedig adott lesz): „Vegyetek GameStart!”

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)