Hirdetés

E3 2017 - trailerrel köszönt be a Wreckfest

|

Már pár éve készül a legendás Flatout szellemi utódjának számító Wreckfest a Bugbear műhelyében, azonban még mindig nem fejeződött be a fejlesztés. Legalább az E3 2017 alkalmával a csapat újfent tudatta velünk, hogy ne mondjunk le róla.

Hirdetés

2014 előtt még Next Car Game néven futott a Bugbear ma már Wreckfestnek nevezett játéka, amelynek legfőbb erénye, hogy a Destruction Derby és a Flatout nyomdokaiban haladva részletes törési modellt vonultat fel.

Hirdetés

A Wreckfestről lényegében tavaly hallottunk komolyabban is utoljára, mikor kiderült, hogy konzolokra is jön, viszont az E3 2017 alkalmával sem ragadtatták el magukat túlságosan a fejlesztők, hiszen csak egy rövid kedvcsinálóval jelentkeztek. A következő hónapokban újabb tartalmi frissítésekkel bővül majd az Early Accessben elérhető program, többek között a karriermódot, a kocsik testreszabását, még több járgányt és pályát tesznek majd elérhetővé. 

Azért a videó végéből legalább megtudtuk, hogy a Wreckfest az aktuális tervek szerint 2017 végén, 2018 elején jelenhet meg PC-re, PS4-re és Xbox One-ra. 

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)