Hirdetés

EA Play sajtókonferencia összefoglaló

|

Meglepetésekre kár volt számítani, de az új Star Wars játék legalább valóban izgalmasnak tűnik.

Hirdetés

Idén úgy döntöttek az EA fejesei, hogy a klasszikus előadások helyett sokkal jobb megoldás lenne egy livestream keretein belül letudni a 2019-es EA Play nagyobb bejelentéseit. Mivel előre ismertük az adás teljes menetrendjét, valószínűleg senkit sem ért nagy meglepetésként az, hogy pontosan azt kaptuk, amit ígértek nekünk, egy cseppel sem többet. 

Hirdetés

Rögtön a Star Wars Jedi: Fallen Orderrel kezdtünk (ne is vesztegessünk szavakat arra, hogy az EA még mindig másodpercek alatt kellemetlenné tud tenni egy streamet a műsorvezetők túlpörgésének hála), amiből egy közel negyedórás vágatlan gameplay anyagot mutattak meg nekünk. Le sem lehetne tagadni, hogy ez a Respawn Entertainment játéka, hiszen már a játékmenet elején megvillantották a falon futás képességét. Ennél azonban sokkal izgalmasabb volt az, hogy felbukkant Forest Whitaker karaktere, Saw Gerrera. Régi ismerősök cameóira is számíthatunk tehát a játékban. Később megismerkedhettünk a harcrendszer és az erőhasználat alapjaival. A legérdekesebb trükknek talán az időlassítás tűnik, amivel igazán menő kunsztokat is összehozhatunk. Maga a gameplay anyag elég puritánnak tűnt, ami különösen azért furcsa, mert közben a Game Informer kiadott egy maratoni hosszúságú cikket, amiben részletesen írt egy csomó sokkal izgalmasabb részletről is. Itt kiderült például, hogy lesz egy saját, testre szabható űrhajónk is, amivel töltőképernyő nélkül utazhatunk a bolygók között, a planétákon pedig a sztoriküldetések teljesítése mellett lehetőségünk lesz szabadon is kalandozni. A Fallen Order sokat merít a Dark Souls játékokból is: csak a hajónkon és bizonyos pontokon tudunk majd menteni, droidunk pedig úgy gyógyít minket, ahogy azt az Estus Flask is tette. 

A messzi-messzi galaxis után az Apex Legends felé vettük az irányt, bemutatták a legújabb karaktert, illetve kaptunk egy kis betekintést abba is, hogy milyen jóságokra számíthatunk majd a játék második szezonja folyamán. Wattson egy támadó karakter lesz, aki képes egy különleges kerítést húzni egy terület köré. Ezen a csapattársak vígan áthaladhatnak, az ellenfeleknek viszont már nincs ilyen könnyű dolga. Ultimate képessége egy olyan eszközt takar, ami kivédi a többi hős légitámadásait, de még a gránátokat is hatástalanítja, egyúttal feltölti a társaink páncélját. Láthattuk az L-Star nevű fegyvert is, amit nem kell bemutatni a Titanfall 2 játékosainak, és az új skinek közül is megnézhettük a legmenőbbeket. 

Továbbra is azon dolgozik az EA és a DICE, hogy kellő mennyiségű tartalommal töltse fel a Battlefield V-öt, most például az új pályát, a görög Maritát csodálhattuk meg, valóban egy gyönyörű helyszínről van szó. Ne feledjük azonban, hogy a júliusban érkező Marita előtt még június 27-én megkapjuk a sivatagos Al Sundant, a szezon vége felé pedig érkezik még három kisebb harcszíntér is. Az ötödik fejezet tartalmaiba is betekinthettünk, és ez volt az a pont, ahol a keményvonalas rajongók szíve megdobbant, ugyanis végre a csendes-óceáni csataterekre utazunk, többek között a legendás Iwo Jima is elérhető lesz. 

Már az EA Play előtt lerántották a leplet a FIFA 20 új játékmódjáról, ami gyakorlatilag a FIFA Street újrakeverése lesz: jön a Volta Football, amely a stadionokból az utcákra és egyéb hétköznapi helyszínekre viszi a focit. Ebbe a játékmódba lesz majd implementálva a kampány is, amit egy saját magunk által generált focistával nyomhatunk végig. A Volta Footballban egyébként is teljesen testre szabhatóak lesznek a sportolók: választhatunk nők és fifiak között, alakíthatjuk a ruhájukat, a sérójukat és még tetoválásokat is varrathatunk rájuk. A profi FIFA-játékosokat viszont valószínűleg az érdekli a legjobban, hogy alaposan átgyúrják a játék fizikáját, és bevezetik a "football intelligence" névre keresztelt rendszert - ennek köszönhetően az egyes alrendszerek sokkal jobban együttműködnek majd és életszerűbb fociélményt tudnak prezentálni. 

A sportjátékok sorát a Madden NFL 20 folytatta, a legújabb NFL-es címmel pedig véget is ért ez a vonal, NHL-re vagy NBA-re nem jutott hely, idő, és kedv. Medtudtuk, hogy a Face of the Franchise: QB1 kampánymódban kötelezően egy irányító bőrébe kell bújnunk, valamint kiderült az is, hogy Ultimate Missions opciónak hála folyamatosan figyelemmel kísérhetjük, milyen új kártyák kerültek be az Ultimate Team játékmódba. Fontos még kiemelni a Superstar X-factor rendszer bevezetés: ennek hála az NFL ötven legjobb játékosa különleges extra képességeket kap, így még jobban kitűnnek majd a mezőnyből. 

Nyilván nem telhet el EA Play új The Sims 4 kiegészítő nélkül sem. Most épp egy trópusi szigeten fognak kikötni simjeink, az Island Living expanzió pedig a valóban csodaszín helyszín mellett olyan különlegességeket is tartogat, mint a sellők. A trópusi paradicsomban lehetőségünk nyílik kenuzni, búvárkodni, homokvárakat építeni vagy épp ejtőzni egy tiki bárban. Persze feladat is akad bőven: a strandokat meg kell tisztítani a szeméttől, de profi halál is válhat a karakterünkből. A The Sims 4-es szegmens végén azt is az orrunkra kötötték, hogy a következő game pack a Realm of Magic nevet kapja, vagyis egyértelműen a varázslás köré fog épülni a csomag. 

Nem kellett nyugtatót mellékelni a 2019-es EA Play mellé, hiszen a látottak alapján senkinek sem emelkedhetett meg túlságosan a pulzusa, ugyanakkor legalább nagy lebőgésekről sem volt szó. Egyértelműen a Star Wars Jedi: Fallen Order tűnt a legérdekesebb címnek, de ezt már a livestream kezdete előtt is pontosan tudtuk. Holnap, a Microsoft konferenciáján is ott lesz a Fallen Order, remélhetőleg akkor még többet megtudunk majd róla. 

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)