Hirdetés

Az Activision egy újabb e-sport elemétől szabadult meg

|

Kezdi összehúzni a nadrágszíjat a kiadásai körül az Activision, így erre a veszteségre már számítottunk.

Hirdetés

Még 2016-ban az Acitivison felvásárolta a Major League Gaminget, amivel együtt a GameBattles platformot is megkapta. Egy peer-to-peer többjátékos meccseket lehetővé tevő kliensről beszélünk, aminek lényege a közösségek építése és e-sport programok futtatása volt.

Egy hatalmas kompetitív játszótérről van szó, ahol régebbi Call of Duty játékok rajongói és más egyéb címek mesterei gyűltek össze gyakorolni és versenyezni. Persze 2016 óta nem kevés idő telt el, és az ilyen platformok jelentősége is sokat csökkent. 

Hirdetés

Az Activision most apránként leépíti az e-sport projektjeit, ennek pedig a GameBattles lesz a következő áldozata. A platform 2024. január 15-tel bezár. Mindezt így kommentálták:

"A csapatunk tegnap tudta meg, hogy az Activision Blizzard bezárja a a GameBattlest, az MLG utolsó megmaradt ágát. Értesítettük a csapatot, hogy ennek értelmében mindnyájuk elvesztette az állását."

Szomorú hír ez a srácoknak, és az e-sport rajongóinak egyaránt. A Garena kivonulásával és a GameBattles bezárásával szinte minden peer-to-peer platformot elvesztettünk. Egy korszak ezzel lezárult.

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)